A 2003. Cannes: Legjobb Forgatókönyv
Marie-Josée Croze – Legjobb Női Főszereplő
2004 – Legjobb Külföldi Film Oscar-díj
2004 – Legjobb Eredeti Forgatókönyv Oscar-jelölés

Forgalmazó: SPI International Magyarország

Rémy (Rémy Girard), az ötvenes évei elején járó, elvált férfi kórházba kerül. Volt felesége, Louise (Dorothée Berryman), arra kéri a jelenleg Londonban élő fiukat, Sébastient (Stéphane Rousseau), hogy jöjjön haza haldokló apját meglátogatni. Sébastien húzódozik, hisz hosszú évek óta nem volt az apjával kapcsolata: nem volt mondanivalójuk egymás számára. Végül mégis enged a kérésnek, és Montrealba repül, hogy segítsen az anyjának, és apja támasza legyen a nehéz helyzetben.
Amint megérkezik, Sébastien minden követ megmozgat, minden összeköttetését mozgósítja, és minden lehetséges módszert bevet annak érdekében, hogy könnyítsen a Rémy-re váró szenvedéseken. Még az apja életében egykor oly fontos vidám bandát is összehívja: rokonok, barátok, egykori szeretők jönnek össze Rémy betegágya körül. Vajon mi lett belőlük mára, ebben a barbárok uralta korban? Megvan-e még bennük a tekintélynek fittyet hányó tiszteletlenség, a barátság, és az egykori féktelen vadság? Ott van-e még álmaikban a humor, az élvezetek hajhászása és a vágyakozás?
A Barbárok a kapuk előtt című keserédes filmben a számos díjat nyert kanadai fenegyerek, Denys Arcand az 1987-ben rendezett, hazánkban a kilencvenes évek elején bemutatott, Az Amerikai birodalom bukása című alkotásának csodálatosan különleges, szellemes és cinikus, egyedi figurákból álló szereplőgárdáját vonultatja fel ismét.
A Barbárok a kapuk előtt képes a halált is ünnepként, víg mulatságként a néző elé tárni. A film izgalmasan egyéni, bölcs szemlélettel vall életről és halálról, miközben markáns véleményt formál korunkról is. Nem csoda, hogy az idei Oscar-gálán a Legjobb Eredeti Forgatókönyv-díjra jelölték, megnyerte a Legjobb Külföldi Filmnek járó Oscar-díjat, a 2003-as Cannes-i Fesztiválon a Legjobb Forgatókönynek járó elismerést, Marie-Josée Croze pedig a Legjobb Női Főszereplőnek járó díjat.

A RENDEZŐ, DENYS ARCAND HITVALLÁSA
Az elmúlt két év során írtam ezt a forgatókönyvet. A téma már régóta kísértett, de valahogy soha nem sikerült rátalálnom az igazi hangra, ami illett a témához. Végül mindig szürke és lehangoló forgatókönyvek kerekedtek ki a dologból. Aztán egy nap megvilágosodott előttem, hogy a The Decline of the American Empire (Az Amerikai Birodalom bukása) című filmem csodálatosan különleges és egyedi figurákból álló szereplőgárdáját kell ismét összehívnom: az ő humorérzékük, cinizmusuk és szellemességük majd fényre deríti a megfogalmazni próbált mondanivalómat.
S úgy adódott, hogy mindegyik színész kész is volt egy újabb vállalkozásban való részvételre. Nyilvánvaló volt, hogy az idő múlásával a hangulat sötétebb lett, az elkerülhetetlen vég pedig közelebb került. Itt volt az ideje, hogy szembenézzünk, hogy megpróbáljunk tisztába jönni a helyzettel.
Rémy meg van róla győződve, hogy barbár időket élünk. Úgy gondolja, hogy a Dante és Montaigne életművével kezdődött nyugati civilizáció rövidesen eltűnik a történelem süllyesztőjében. Rémy számára csak egyetlen dolog van, ami fontos, és ez az írott szó, a kézirat megőrzése, pontosan úgy, ahogy ez valamikor régen, a középkorban is volt. Ez Nathalie feladata lesz, mert ő örökli Rémy könyvtárát.
Az Amerikai Birodalom abszolút hatalmat gyakorol a világ felett. S mint abszolút hatalomnak, újra és újra vissza kell vernie a barbár támadások áradatát. Szeptember 11. volt az első sikeres csapás, ami a Birodalom szívét érte. Az első, amit még nagyon sok fog követni…
Egyre kevésbé érzem, hogy szívem egy ritmusban dobogna, hogy összhangban lennék napjaink valóságával. Ez egyszerűen és félreérthetetlenül az öregedés jele, azt hiszem. Az élet állandó rohanását, egyre jobban gyorsuló jellegét és a média harsogását visszataszítónak érzem. A digitálisfilmek nem nagyon érdekelnek. A dialógust és a színészeket szeretem.
Úgy gondolom, hogy az ország, mint olyan, eltűnőben lévő faj. A jövő nemzedékei számára az országhatár fogalma szinte értelmezhetetlen lesz. Rémy fia így él. Máris. Az egyik oldalon lesznek az amerikai állampolgárok, a másik oldalon pedig lesznek az idegenek, akik nem tartoznak közénk. Washingtonból nézve a franciák, a bulgárok vagy a japánok mind egyformák: barbárok.

DENYS ARCAND – RENDEZŐ ÉS FORGATÓKÖNYVÍRÓ
Az egyetem elvégzése után Denys Arcand a National Film Board of Canada munkatársa lett, s itt rendezte 1970-ben a Cotton Mill, Trademill című dokumentumfilmet, a Quebec-i textiliparban előfordult visszaélésekről. A filmet 6 éven át hivatalosan betiltották, állítólagosan elfogult nézőpontja miatt. 1972-ben egy hasonlóan ellentmondásos, ezúttal is politikai élű dokumentumfilm került ki a keze alól: a Quebec: Duplessis and After című film a volt miniszterelnök, Maurice Duplessis távozását követő politikai helyzetet elemzi.
1972-ben Denys Arcand búcsút vett a National Film Board-tól és megrendezte első játékfilmjét. A Dirty Money című ironikus hangvételű thrillert 1972-ben, a Cannes-i Filmfesztiválon, a Kritikusok Hete keretében mutatták be. Arcand ezt követően készült filmjei a kritika és a közönség elismerését egyaránt kivívták. A Rejeanne Padovanni című filmet 1973-ban a Cannes-i Filmfesztivál Rendezők Két Hete, és a New York-i Filmfesztivál keretében is bemutatásra érdemesnek ítélték. Ezt követte a Stone Cold Revenge (Gina) című filmje, majd a Comfort and Indifference, amelyet 1981-ben a Quebec-i Filmkritikusok Szövetsége az Év Legjobb Filmjének választott. A Roger Lemelin regénye alapján 1974-ben készült The Crime of Ovide Plouffe című filmje rekordokat döntő kasszasiker lett Quebec-ben.
Denys Arcand áttörést hozó filmje az 1987-ben írt és rendezett The Decline of the American Empire (Az Amerikai Birodalom bukása). A filmet a Cannes-i Filmfesztivál Rendezők Két hete keretében mutatták be, és az International Film Press Federation Nemzetközi Kritikusi Díjával, a FIPRESI Díjjal tüntették ki. Ugyanebben az évben a filmet Oscar-díjra is jelölték, Legjobb Külföldi Film kategóriában. Kanadában a film 9 Genie-díjat (ez az Oscar-díj kanadai megfelelője), valamint a Quebec-i Filmkritikusok Szövetsége L-E Molson Award díját nyerte el, sok más nemzetközi díj mellett. A filmfesztiválok egész sora (Toronto, Vichy / Franciaország, Taormina / Olaszország, Chicago, stb.) mutatta be a filmet, mely mind a kritikusok, mind a mozilátogató közönség körében Kanada legnagyobb filmsikere lett világszerte.
1989-ben a Jesus of Montreal című filmje, amelynek vágója is ő volt, a Cannes-i Filmfesztivál hivatalos versenyfilmjei közé bombasikerként robban be: elnyeri a Zsüri Díját és az Ökumenikus Díjat. A drámai feszültségű passió-játék, a katolikus ideológia és a kortárs szatíra szédítő hatású keveréke ez a film, mely nemcsak Európában aratott sikert: Oscar-díjra jelölték Legjobb Külföldi Film kategóriában, saját hazájában pedig 12 Genie-díjjal tüntették ki.
1993-ban Denys Arcand részt vesz a Montreal Sextet (Vue D'ailleurs), a város alapításának 350 éves évfordulójáról megemlékező rendezvény-sorozat egy részének megrendezésében, majd 1995-ben filmre viszi Brad Fraser, kanadai író ellentmondások viharát kavaró, Love and Human Remains című darabját. Ezúttal első ízben angol nyelven forgat. 1996-ban rendezte a hajléktalanokról szóló Poverty and Other Delights című televíziós filmet, Benoit Briére és Gaston Lepage főszereplésével. A filmet a Kanadai Fim és Televízió Akadémia három Gemini-díjjal tüntette ki, Legjobb Dráma, Legjobb rendező és Legjobb Forgatókönyv kategóriában.
2000-ben Denys Arcand Stardom című szatírája volt az első kanadai film, amelyet a Cannes-i Filmfesztivál záró estjén mutattak be. A Londoni Nemzetközi Filmfesztivál, valamint a Torontói és a Vancouveri Filmfesztivál is bemutatásra érdemesnek ítélte a filmet, amelyet a Writer's Guild Award díjjal tüntettek ki Legjobb Forgatókönyv kategóriában. Világszerte több mint 30 térségben mutatták be.
Denys Arcand valamennyi filmje az alkotónak a történelem és a különböző társadalmi helyzetű figurák iránti mélységes szenvedélyéről árulkodik.

RÉMY GIRARD
Rémy szavai Constance nővérhez:
" Kérem, nővérke, értse meg. A fiam egy kapitalista, ambiciózus, prűd erénycsősz, míg én egész életemben egy szocialista… élvezeteket hajszoló, hedonista… kéjenc voltam."
Rémy Girard Quebec egyik legjelentősebb művésze. Egy ismert politikus fiaként először jogot tanult, majd érdeklődése a színház felé fordult. A Quebec-i Drámai Művészetek Konzervatóriumát végezte. Ez az egyéni humorérzékéről híres, karizmatikus művész ma már Kanada egyik legnépszerűbb televíziós- és filmszínésze.

STEPHANE ROUSSEAU
Sébastien szavai az apjához:
"Egy dolgot biztosan tudok: az én életem nem olyan lesz, mint a tiéd. Ő nevelt fel, nem te. Az ő kedvéért vagyok itt, nem miattad." (Édesanyjáról, Louise-ról beszél.)
A 36 éves Stephane Rousseau számos területen bizonyította rajongóinak sokoldalú művészi tehetségét: komikus, táncos, sanzonénekes, zenész, rádiós műsorvezető, szobrász, festő, aki mostanában ragyogó színészi képességeit is megcsillogtatta.
Már 13 éves korában fellépett klubokban és kabarékban, még mielőtt a legendás Roméo Pérusse a védőszárnyai alá vette volna, hogy első szóló felvételeit elkészítse.
1992-ben, az improvizációs színjátszásból és az amerikai komikusok egyszemélyes élőműsoraiból merítve inspirációt, megalkotja első egyszemélyes show-műsorát, ami viharos sikert arat Quebec-ben: 300.000 ember akarja látni Rousseau előadását a Saint-Denis Színház színpadán, és a művész egy csapásra Quebec első számú komikusa lesz.
1993-ban Felix Award díjjal tüntetik ki, Legjobb Komikus Alakítás kategóriában. Következő egyszemélyes show-műsorait (Drole 1995, Stephane Rousseau 2000) a kritika lelkesen fogadja. A Drole című műsor két Olivier-díjat érdemel ki 1996-ban, Legjobb Show és Legjobb Előadó kategóriában. Az 1997-es Montreux-i Komédia Fesztiválon való fellépése a fesztivál egyik fénypontja volt. Miután meghívott vendégként fellépett Celine Dion Millenium Show műsorában, a Molson Center-ben, karrierje nemzetközi keretek közé ívelt. 2001-ben a párizsi Bataclan színházban mutatkozott be. A játékával meghódított kritikusok és rajongók úgy emlegetik, mint a humoristák Brad Pittje.

MARIE-JOSÉE CROZE
Nathalie (Diane lánya) szavai Sébastien-hez:
"Oh! Egy tökéletes fiatalember. Tökéletes karrier. Tökéletes menyasszony. Én nem vagyok tökéletes. Hibás vagyok, selejtes. Alkalmatlan… Milyen szomorú is ez… Milyen nagyon szomorú…"

MARINA HANDS
Gaelle
A szerelmet ne is említsd! Apám és anyám másról se beszélt, csak a szerelemről. Szeretlek, nem szeretlek. Még mindig szeretlek, vagy már nem szeretlek. Az ember nem alapozhatja az életét a sanzonok olcsó szövegeire: Amikor itt a Szerelem, Csak Most ne hagyj el. Ebből máris elég.
Marina Hands, aki Ludmila Mikael színésznő lánya, 19 éves korában csatlakozott Franciaországban a "Cours Florent" nevű híres színész-műhelyhez. A Drámaművészeti Főiskolán Muriel Mayette osztályába járt, majd Londonba ment, hogy képességeit a Londoni Zene- és Drámaművészeti Akadémián csiszolja tovább. A közelmúltban Aricie, Phaedra vetélytársnőjének szerepét játszotta a dráma Patrice Chéreau által színpadra adaptált változatában.

DOROTHÉE BERRYMAN
Louise (Rémy volt felesége)
Évekbe telt, mire lassanként rájöttem, hogy ezt a férfit nekem teremtették.
Dorothée Berryman sokoldalú művész, jazz-rajongó és tehetséges színésznő. A briliáns élő koncertek után 2000. novemberében megjelent első nagylemeze azonnal óriási siker lett. Azóta számos fellépése volt, ő nyitotta meg a XXIII. Montreali Nemzetközi Fesztivált. Második nagylemeze 2003. végén jelent meg.

JOHANNE MARIE TREMBLAY
Constance nővér szavai Rémy-hez
Tudja milyen lesz az a pokol, ami magára vár? Össze lesz zárva az összes nővel, akivel valaha lefeküdt, és egy örökkévalóágon át kell hallgatnia a fecsegésüket.

PIERRE CURZI
Pierre Ghislaine-ről, a feleségéről beszél
Egy szót se, fiúk, nem vagyok kíváncsi a megjegyzéseitekre. Két lányt szült nekem, akik gyökeresen megváltoztatták az életemet, és a kezének már a rezzenése is fenemód felizgat. És ez, ebben a korban már istenáldás, valljuk be.
A művészet világában rendkívül aktív Pierre Curzi 1997 óta elnöke a Művész Szövetségnek. A Koalíció a Kulturális Sokféleségért elnevezésű szervezetnek alelnöke.

YVES JACQUES
Claude Ghislaine melléről beszél
Amennyi vér pusztán ahhoz kell, hogy átjárja őket, az eleve lecsapolja az agy vérellátását. Ez egyszerű élettani tény.

LOUISE PORTAL
Diane, Rémy egykori szeretőjének szavai a férfihoz
Hogy van a mi jó öreg szex-mániásunk?
Louise Portal a művészvilág veteránja, színésznő, író és dalénekes. Tucatnyi egyszemélyes műsorral lépett fel, két regénye jelent meg (2001, 2002), társszerzője egy színdarabnak és négy, nagyon sikeres nagylemezzel dicsekedhet.

DOMINIQUE MICHEL
Dominique, Rémy egy másik volt szeretője
Ahhoz, hogy éjszakánként fantáziáljak, manapság elég az ágy lábánál álló szélesvásznú, digitális Toshiba: s ezzel mindent elmondtam.

MITSOU GELINAS
Ghislaine szavai Rémy-hez
Betegségek és gyógyulások: ez mind a fejünkben játszódik le. Kezdet és vég. Pierre-nek is mindig ezt mondom.
Mitsou a Quebec-i művészvilág egyik legizzóbb, legsokrétűbb személyisége, a francia-kanadai Gelinas színész-családnak immár harmadik generációja, nagyapja, Gratien és apja, Alain nyomdokaiba lépve.
Már 5 éves korában fellépett gyermekszínészként, majd 17 éves korában a zene hódította meg úgy, hogy első lemeze azonnal sikert aratott. Ezt az El Mundo című nagylemez követte, és egy több millió dolláros szerződés a Hollywood Records céggel. 1999-ben ő írta a Le Tocher című slágerré lett dalt a The Bone Collector (A csontember) című film zenéjéhez. Több zenei céget i alapított, köztük van a Dazmo Musique.
Elfoglalt színésznő és üzletasszony, aki rendszeresen szerepel a kanadai televízióban és rádióban is. A Clin d'oeil magazin főszerkesztője.