Az előadást Pilinszky János költészete ihlette, amire már a cím is utal; a költő azonos című verse indítja útjára a mesét:
Hol volt, hol nem volt,
élt egyszer egy magányos farkas.
Magányosabb az angyaloknál.

Csakhogy ez a mese nem a megszokott módon folytatódik. Keresnéd a cselekményt, de ne tedd! Ez egy emberélet története. Egy olyan emberé, aki élve visszatért a "huszadik század poklából". Számomra minden egyes szájból a költő szólt. Ő lesz szerelmes, őt csalják meg, ővele bolondoznak, ő a farkas.

Az alkotótársak együtt érkeztek a színészek egy részével az Újvidéki Színházból, s ez a korábbi ismertség itt termékeny munkát eredményezett. Lehet, hogy nem ez a legszebb kritika, amit valaha hallottak, de én eddig nem is tudtam, hogy szeretem Pilinszkyt.
A verseket olvasva a dramaturg jelentősége is kirajzolódik előttem: kinek melyik sort adja szájába. A karakterek megálmodása azonban a rendező feladata. A munkamódszerük is így halad. Víziók jönnek, képek mennek, a szöveg is mozog, képlékeny. A második fázisba pedig már a szereplők is alkotótársként lépnek be. Sokszor azonban nem csak a szöveggel improvizál a színész, hanem mozgással. Így a koreográfia megszületésében is közreműködnek, ami itt sem elhanyagolható, mivel a darabot élőzene kíséri, a próza pedig időnként énekbe, a játék táncba vált át. Attól függően, hogy az adott jelenettel milyen hatást szeretnének elérni. A díszlet és a jelmezek is mind ezt támogatják, s habár egy helyszín van, az eszközhasználat nagyon változatos, ami feledteti velünk a korlátozott lehetőségeket.

Itt versek vannak, s a játék is, a rendezés is ehhez igazodik. El kell felejteni mindent, amit eddig a drámáról, és a színházról gondoltunk. Ez egy átirat, egy sajátos adaptáció, ami már sejteti, hogy itt másféle hozzáállás kell. Leások mélyen magamba, és hagyom, hogy játék lendülete sodorjon magával. Kezdem érezni a magányt, a meg-nem-értettséget, a minden jelenetet körül lengő feszültséget. És a végén sincs feloldozás. A vastaps sem segít. A színészek arcán sincs mosoly, inkább zaklatottság, mint bennem. Ha könnyeket hullatnék, azt mégis az örömtől felajzottan tenném. Örülök nekik, sikerült valamit átadniuk, nekem pedig sikerült valamit megéreznem.

Rendező:
Mezei Kinga

Szereplők:
Nagypál Gábor, Kardos Róbert, Puskás Zoltán m.v., Ollé Erik
Szorcsik Kriszta, Varga Anikó, Szabó Gábor, Hajós Eszte

További előadások:
2005. március 12., 18., 19., 25. / 19h
Bárka – Vívóterem (Budapest VII., Üllői út 82.)