Czintos Bálintot, a gazdát untatja a vidéki lét, kiakad a gyerekre, s kicsit sem kedves módon beleszeret a gyerek menyasszonyába. De a csajnak persze nem kell egy paraszt, ezért Apa kitalálja, hogy halott haver bőrébe bújva filozófust játszik, csak aztán túl komolyan veszi önmagát, rajta marad a könyveken, s egy kicsit beleőrül… – összegezhetnénk akár ilyeténképpen is a szombati premieren történteket, hiszen ennél többet nem nagyon kapott a publikum.

Méltatlanul keveset játszott, ám kiválóan megírt, ritka sötét darabja ez Tamásinak, talán az egyetlen mely ennyire komor, ám rengeteg lehetőséget rejt is magában.
Sajnos az előadásnak nem sikerült dönteni és egy konkrét mellett letennie a voksot és azt kifejtenie, hanem csapong a témák és lehetőségek között. Pont ezért marad üres. Szólhatott volna akár az egyéni útkeresésről, annak tragikus fordulatairól, vagy tágabb összefüggésben, a filozofikusabb értelemben vett világjobbításról, esetleg az ország, Magyarország felemelkedésének lehetséges módozatairól: arról miért van az, hogy a munkás réteg az uraktól, az urak meg az egyszerű földművelőktől várják a megváltást. De magában hordozza a világ legnagyobb konfliktusát: az önmagunkkal való konfliktust is. Csupa csupa érdekes, izgalmas és főleg aktuális téma. Kár érte, mert annyi de annyi lehetőség van ebben a darabban, és még a színészek is képesek lettek volna eljátszani, hisz a lehetőség ott van mindannyiukban.

Rékasi Károly szinte végig a színen van, ami látszólag hihetetlen teljesítmény, játéka mégsem átütő, de még csak jónak sem nagyon mondható. Ide-oda dobbált akcentusa nem egyenletes s kevés ahhoz, hogy érzékeltessen kétféle személyiséget. Az általa formált Czintos Bálint gazda fellázadt a sorsa, ellen, s bele is bukik ebbe. Olyan területre merészkedik, ahonnan az ép ész már nem találhat vissza. Kár hogy a végére érezhetően a nézők nagy részét elveszített már az előadás, unalomba fulladt, s így már kevesen látták a gazdát a vesztébe rohanni. Rékasi jelenléte tehát végig hangsúlyos, ám közel sem fajsúlyos. Mélyen zengő hangja ugyan betölti a teret, de üresen kong. Értjük persze az erőfeszítést, de nem tud felmutatni semmit, csak a dühös, félelmetes gazda képét, nyoma sincs a nagyon is indokolt spleennek vagy az unalomnak, pedig érdemes lenne, árnyaltabban megmutatni a figurát.

Szokása a József Attila Színháznak (nem, persze nem csak neki) a kelleténél 20 évvel idősebb hölgyekkel játszatni csitri szerepeket. Bármennyire jó nő is Létay Dóra, sajnos nem néz már ki 23 évesnek, ám a puccos pesti dívát mindenesetre jól hozza, talán nem is kell nagyon megerőltetnie magát, sőt anyaként is helytáll, bár túl érdekesre, izgalmasra nem sikeredett egyik alakítása sem. De jó partnere, kiegészítője lehettet volna egy sokkal jobb Bálintnak.

Örök kérdése a színháznak kell-e, lehet-e állatokat, gyermekeket színpadra citálni késő este, s velük a hatást vadászni. (A válasz egyébként nem, nem kell.) Tökéletesen meg lehetett volna oldani ezt az előadást is a kis Bálint jelenléte nélkül is, sokat nem adott hozzá, igaz el sem vett belőle.
Üde színfoltja az előadásnak Sámuel az Aba&Sámuelből, azaz Papp Zoltán. Egy igaz, öblös hang, mely legtöbbször tisztán cseng. A fiatal Aba is rendben van, Varga Szabolcs, már nem gyerekszínész, inkább öntudatos, csengő hangú kamasz, indokolt jelenléttel. Ibolyka, Jakusz Szilvia és édesanyja, Kocsis Judit minden pillanatban kínos bohóckodása és az egyébként jellemző olcsó poénok pedig kifejezetten rontják az egyenletesen semmibe torkolló hangulatot.