BalatonSound: Jövőre zúzunk ugyanitt!

Erős kezdéssel, majd három teltházas nappal összesen 94 ezer látogatót számlált a harmadik Heineken Balaton Sound. A Balaton Sound fesztivál tovagyűrűző gazdasági hatásait is figyelembe véve, a rendezvény által generált 1,58 milliárd forintos összköltés 816 millió forint GDP hozzájárulást, és 340 millió forint teljes adóbevételt jelentett 2008-ban. Amennyiben a fesztivál által generált összköltés idén eléri az 1,8 milliárd forintot, azaz a tavalyi eredménynél 15 százalékkal magasabb értéket, a rendezvény miatt létrejövő adóbevétel a multiplikátor hatások révén meghaladhatja majd a 420 millió forintot.

A 2009-es Balaton Sound sem telhetett el jegy-botrány nélkül. Míg tavaly az volt a baj, hogy senki nem tárazott be belőle, az idén méterenként kínálták őket a menedzservágású fiatalok, már második nap jóval a vételár alatt…
Az időjárás változó volt, hol borult-szeles, hol napfényes-fülledt. A lényeg, hogy szerencsére semmilyen szélsőséges idő ellen nem kellett védekeznünk. Az igazi strandos időből kaptunk bőven, úgyhogy semmi meglepő nem volt abban, ha estére óriásira dagadt arccal, vagy már-már vörös mellkassal mászkáló fiatalokkal találkoztunk. Persze ők tudomást sem vettek arról, hogy éppen fáj e valamilyük, mivel a jobbnál jobb programok teljesen lekötötték őket. Azok pedig, akik nem lapozták át figyelmesen a programfüzetet, csak kapkodtak a fejük után, mivel gyakran egymást fedték a világhírű előadók koncertjeik.


Nézz Balaton Sound 4. nap fotókat!

A hihetetlenül sűrű zenei programon belül mindenki megtalálta a saját kedvencét. Voltak őrülttempójú drum and bass bulik, pörgős electro partyk, igazi lazulós előadások, és mindenkit felpörgető afterek. Sőt, akik bírták reggelig, egyből fejest is ugorhattak az egész napos nyereményjátékok tengerébe. Lehetett pókerezni, biciklizni, viziröpizni, sumozni, vagy éppen kérdőíveket töltögetni.
Esténként pedig újra az őrült showké volt a főszerep. Mivel már az első nap előtt rengeteg ember elutazott Zamárdiba, nem volt mást tenni, mint eltérni a tervektől, és megnyitni a kapukat a felbőszült tömegnek. Miután az ’A’ camping jó helyei – itt a fás részekre gondolok – a 0. napon beteltek, úgy gondolták a fiatalok, hogy még aznap este tartanak egy „befor-ereszd-el-a-hajamat” a sátortábor melletti Cocaine bárban.


Nézz Balaton Sound 3. nap fotókat!

Csütörtökön hamar beindult az élet, mert a jó barátok még előző este hazacsörögtek, hogy igyekezzenek az otthonmaradtak, mivel kinyíltak a fesztivál kapui. Erős kezdéssel indított a fesztivál, mivel a Dub Pistols borzolta fel az érzékeinket, majd a Nouvelle Vague üdvöskéi kápráztattak el bennünket. Itt mindenképp meg kell említeni a – fogalmazzunk úgy, hogy kifinomult mozgáskultúrával rendelkező – Nadeahot, aki szavakkal leírhatatlan módon hozta lázba a rajongókat. Első éjszaka az elképesztő showért járó címet pedig egyértelműen az Underworld kapta, az óriási világító lufijaiért, és egyéb extra-effektes világításaik miatt. Az este másik fénypontja Carl Cox volt, aki pár perc alatt izzasztó mulatságot varázsolt az arénába.


Nézz Balaton Sound 2. nap fotókat – II. adag!

Pénteken a Kraftwerk mozgatott meg óriási tömeget, megtelt a partiplacc, úgyhogy a későn érkezők, már csak hallgatni tudták az órás püttyögést. Ha már a felejthetetlen buliknál járunk, nálam a MSTRKRFT vitte a pálmát. Az egy dolog, hogy mindig van egy-két előadó, aki egy-két lelkes partimacát felcsábít a színpadra, de itt nem ez történt. Két csajszi után kb. ötven másik ember ugrotta át a kordonokat, és rázta magát a keverőpult mellett, amit kifejezetten élvezett ALP és JFK. De ennek hamar véget vetett a security-csapat.


Nézz Balaton Sound 2. nap fotókat – I. adag!

Folytatódott a pörgés a teraszon, ahol Sven Väth pörgette a lemezeket. Nem akárhogyan… Már az előre kiírt kezdése előtt besűrűsödtek az emberek, és hajnalig csak még többen lettek. Egyszerűen egy véget érni nem akaró bulit csapott, a nép a pult előtt megőrült, Sven pedig mögötte. Ha teheti, szerintem még most is ott állna a parton, az előtte táncoló tömeggel együtt. Nehéz is volt őt váltania Kühlnek, a legtöbben maradtak, és folytatták a „napot”.


Nézz Balaton Sound 1. nap fotókat – I. adag!

A pénteki ütős nap után, pedig a szombati program sem okozott csalódást, mivel az Eskorzo szórakoztatott bennünket késő estig, majd a Brains mozgatott meg mindenkit, végül az Orbital zárta az estét a nagyszínpadon. Az arénában közben Erick Morillo zenéjére, míg a teraszon Extraweltre pattoghattunk. A hajnalig tartó súlyos ütemekről, pedig egy másik sátorban a Sub Focus gondoskodott.


Nézz Balaton Sound 1. nap fotókat – II. adag!

És kikkel is zárhatta volna a fesztivál az idei négy napot, mint – csakhogy tényleg a legnagyobb neveket említsem – Röyksopp, Moby, Richie Hawtin, Hearthrob, Magda, és NÔZE, akik tényleg kitettek magukért, és persze a nekik hálás fesztiválozókért. Így méltóképpen búcsúztatták a már harmadik Balaton Sound fesztivált.
Az előző Soundok is hatalamas sikert arattak, úgyhogy biztosak lehetünk benne, hogy a Zamárdiban rendezendő fesztivál közel sem a múlté, és jövőre is együtt zúzhatjuk a legnagyobb nevekkel!

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Party-Koncert-Feszt

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére