Bajleves: nagyon rendben van

Erik Sumo Band feat. Kiss Erzsi: Trouble Soup
Troulbe Soup címmel idén szeptemberben jelent meg az Erik Sumo Band feat. Kiss Erzsi második nagylemeze. A 2005-ös My Rocky Mountain még inkább Tövisházi Ambrus egyszemélyes projektének számított, de a zenekari felállás módosult azóta. A lemez pedig igazi felüdülés a hazai berkekben. Hallgassátok! NYERD MEG!

Habár a My Rocky Mountain című albumról csak néhány dallal vagyok közelebbi ismeretségben, és csak néhány koncertjét láttam a csapatnak, Tövisházi Ambrus neve koránt sem cseng idegenül. Sőt megkockáztatom, kevsebben vannak azok a fiatalok ebben a városban, országban, akik eddig még nem találkoztak valamilyen formában a dalszerző/szövegíró/énekes/producer munkáival akár az Amorf Ördögök, akár a Péterfy Bori & Love Band kapcsán.
Mindkét említett csapatot Tövisházi Ambrus irányítja, a Trouble Soup-nak is ő a producere, nyílván minden dalban (zenében és szövegben egyaránt jócskán benne volt a keze), de a lemezborítón erről csak ennyit árulnak el: „ all songs written by some or all members of the band”.
13 dal kapott helyet a lemezen, amely lassan, finoman indul be az első másfél percben, hogy aztán Kiss Erzsi felrázza a kedélyeket rögtön a második dallal, a Secon-nal. Biztos koncertsláger lesz ez a szerzemény, hiszen a dal az első ütemtől a végéig tartja a lendületet, az énekesnő hangjából pedig szinte ömlik az energia. Ilyen az Erzsi robs a casino is és a címadó Trouble soup, szinte már most érezni lehet, ahogy hullámzik alattunk az A38 padlója.
A banda másik énekesnője, Harcsa Veronika, aki nemcsak tehetségével nyűgözte le a hazai közönséget, de jelenlétével újraértelmezte a plátói szerelem fogalmát a harminc alatti férfiak körében, szintén magával ragadó ezen a lemezen is. A Show me the light tőle egészen elbűvölő, a Dream machine pedig egy igazi időutazás a vadnyugat és a szomszédos csillagrendszer között, amely folyamatos lebegésben tart.
Az abszolút közönségkedvenc várhatóan a Disco in my head marad, hiszen a rádiókból már rég a fülünkbe mászott minden sora (remélhetőleg a videoklip is több csatornán látható lesz majd),  és amúgyis, ilyen egy tökéletes popsláger (felejtsük el a magyar jelzőt). Persze a lemez tartogat még jónéhány csemegét, személyes kedvenc a Little worm from hungary és a záródal, a Sleep little octopus.
Hamar elrepül az ötven percnél is rövidebb játékidő, az ismétlés pedig adja magát, hiszen a lemez nemcsak egy összeforrt, érett és egységes munka, de minden dalban benne van a jó értelemben vett egyedi Erik Sumo Band szabvány is. Hallgassátok!

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Zene

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére