142 perc az útvesztőben

Az útvesztő: Halálkúra

2018. 01. 31. 09:26 - Molnár Kata Orsolya/filmtekercs
142 perc tömény nyöszörgés, szappanoperás szenvedés és közepesen érdekes akció zárja a trilógiát.,,

Az egész kellemes Tűzpróba után, Wes Ball harmadik útvesztős mozija, Az útvesztő: Halálkúra (Maze Runner: The Death Cure) határozottan a „túltolták” kategóriába esik. 142 perc tömény nyöszörgés, szappanoperás szenvedés és közepesen érdekes akció zárja a trilógiát.

Csak abban reménykedek, hogy James Dashner ma már ötrészesre dagadt regényfolyamának a trilógiát megelőző eseményeit bemutató két utolsó részét nem érzik úgy majd az alkotók, hogy filmre kell vinniük. Persze nehezen hiszem, hogy megússzuk, hiszen Az útvesztő: Halálkúra epizód maga mögé utasította a négy hete a box office listák élén trónoló Jumanji: Vár a dzsungelt is – szemlátomás nagy az igény a young adult tartalomra.

Miután az első részben egy sereg fiatal kitört az útvesztőből, amit azért hozott létre a VESZETT, hogy az immunis fiatalokat túráztassa és így bukkanjon gyógymódra, hőseink a folytatásban felkutatták az ellenállást és találkoztak a betegek – buggyantak – tömegével. A harmadik részben a sztori ott folytatódott, ahol az előző rész abban maradt: Thomas (Dylan O’Brien) legjobb barátja, Minho (Ki Hong Lee) megmentésére indul. Az akció az egyetlen utolsó, a VESZETT által uralt városba vezeti, ahol az őt eláruló Teresával (Kaya Scodelario) is találkoznia kell újra.

A film szinte összes pozitívumát megint Pados Gyula szállítja
– az operatőr az előző rész óta leforgatta a Jumanjit is, most pedig megint csodálatos képekkel győz meg minket arról, hogy a legnagyobbak között a helye.

 

A cikk folytatása ITT!

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Film

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére