1 | 2

-Tehát örömtáncos voltál és maradtál, mint Hágai Katalin…
-Pontosan! Vele
nagyon szerettem táncolni, szerencsére még volt rá lehetőségem. Maguk a próbák
is fantasztikusan teltek, mert annyira beleélte magát a szerepbe, hogy
gyakorlatilag már akkor „vitt” engem magával! Volf Katalinban a profizmust
csodáltam, ahogy a mozdulataiban minden meg van fogalmazva. Aleszja Popovával
pedig mikor a Rómeó és Júliát táncoltam, bizony elhittem neki, hogy ő valóban
Júlia, szinte beleszerettem, hiszen eleve gyönyörű nő. A temperamentuma, az
energiája lenyűgöző…

-Hogyan tanul be valaki koreográfiát? Kettőt jobbra,
kettőt balra?
-Körülbelül… Például a nagy balettoknak pontosan le van
írva, mikor hova, mennyit kell lépni, fordulni. Aztán más, ennél jobb módszer,
ha a mester be tudja mutatni a dolgokat. Már szembesültem vele, milyen nehéz ez,
mert a Balett Intézetben vizsgaelőadás lesz, és az Örvény című darabban én
foglalkozom a gyerekekkel. Modern mű lévén itt nem használhatom a jól bevált,
mindenki által ismert klasszikus szakkifejezéseket…

-Szerintem ez is menni
fog neked, nyugis típusként van türelmed ilyesmihez. Egyébként dühített fel
annyira partner, hogy emelésből rögvest az ablakon át akartad reptetni?
-Igen, de rám tényleg nem ez a jellemző! A többiek azt szokták mondani, hogy ha a
Levi dühös, akkor már tényleg baj van…

-A színpadon akadtak malőrjeid?

-Persze, az enyém alapvetően veszélyes szakma. Főleg a kellékekkel szokott
meggyűlni a bajom, hadd említsem megint a Rómeó és Júliát, ahol elképesztő
mennyiségű a kellék…

-Jesszusom, és te sosem bírtál a tőrrel, emiatt már
többször leszúrtad Júliát?
-Na, annyira azért nem zavarnak meg a dolgok!
Akkor inkább úgy fogalmazok, hogy mindig nagyon észnél kell lennem, jó?
Figyelnem kell hol a tőr, merre a lepel, ott majd felmászok a fára, máshol
talicskára ugrok, vagy átlendülök a falon. Szerencsére olyan nagy bakim nem
volt. Ja, jut eszembe, de, most, a Balachine-est premierjén véletlenül
elejtettem a partnernőmet. Szerencsére hamar korrigáltunk.

 
-Szegénykém… Komolyabb sérülésed akadt?
-Igen, még az Intézetben elszakadt a bokaszalagom, ezzel máig vannak gondjaim.
Akkor, végzősként nehezen éltem át az egészet, közben szembesültem azzal, milyen
nehéz pályát választottam.

-Az átlag, fánkpusziló ducikban sok hiedelem él a
balettosokról. Például az, hogy szinte nem ehettek.
-Hát már miért ne
ehetnénk?! Sőt, épp mostanában próbálok változtatni az étkezési szokásaimon,
mert rendszertelenül eszem. Például este tizenegykor jól bezabálok, miután vége
az előadásnak. Aztán a kávéval eddig hihetetlenül nagy mennyiségű cukrot
használtam el, csak mostanában sikerült átállnom édesítőre. Nyáron, mikor kicsit
„letesszük a lantot”, visszatérve szinte mindenkin látszik annak a kis
lángosnak, miegyébnek a nyoma. Szóval a testsúlyunkat igazából a rengeteg mozgás
tartja kordában.

-Fájó Téma, de ebből a beszélgetésből nyilvánvalóan nem
lehet, nem szabad kihagyni a tavaly elhunyt Ifj. Nagy Zoltán balettművészt. Túl
azon, hogy az Operaházban táncolsz, ahol egykor ő tette, nagyrészt te vetted át
a szerepeit. Igaz, úgy gondolom, Zolit mindettől függetlenül szóbahoztuk
volna…
-Mindenképpen! Én, mint mondtam, fiatalon kerültem az együttesbe,
két évig kartáncosként. Ifj. Nagy akkor már igazi favoritnak számított.
Felnéztem rá, végül az évek alatt kollégából barátokká váltunk. Különleges,
csodálatos, nyitott, barátságos ember volt, akihez mindig lehetett fordulni. A
jó kedélye, vidámsága marad meg bennem, így akarok rá emlékezni. A halála óriási
veszteség. Sosem fogjuk elfelejteni, próbáljuk őrizni az emlékét, sokszor
teszünk a teremben egy-egy gesztust arra gondolva, hogy „Zolcsi, ezt most
neked”… Mindig hittem, hogy van Odaát, hogy valami titokzatos módon tényleg itt
él köztünk..

-Nehéz lehet naponta egyazon teremben nézni a – szintén táncos –
feleségének és a balettmester édesapjának gyászát…
-Nehéz… Azért lassan
próbálnak ők is talpra állni, folytatni az életüket. De szerintem családtag
elvesztését soha nem lehet teljesen feldolgozni..

-Te Zolinak sok szempontból
méltó utódja vagy. A Point című, saját alkotású darabod tényleg „tarol” a
szakmában.
– Aminek nagyon örülök! Pazár Krisztinával táncolom, aki egyben a
múzsám, az alkotótársam. Igaz, az egészet megelőzte ötévi együttélés, viszont
érdekes, hogy amíg a magánéletben párt alkottunk, képtelenek voltunk közösen
dolgozni. Most, hogy kollégákká váltunk már remekül megy! Ja, és született egy
újabb közös művünk…

-Kitalálom, címe Point Two…
-Nem! A címe Way of
Words! A Vágy és vezeklés zenéje adott hozzá ihletet. Nem akartam vele
különösebben a filmre utalni, viszont az írógépkattogás, ami végig jelen van, ad
az egésznek valami különleges hangulatot. Ez az alkotásom legalább olyan sikeres
lett, mint a Point, bár annál nyugodtabb, lírai darab. Menni fogunk vele
Finnországba, Montreálba, és valószínűleg visszahívnak Ukrajnába. Tanulmányúton
leszünk Hollandiában, ahol spanyol koreográfus foglalkozik majd velünk.
Egyébként a Fiatal Kortárs Koreográfusok műhelyéből indultam. Alapvetően a
klasszikus mozdulatokat bontom fel, és tálalom modern csomagolással, vadság
nélkül, mert azt kifejezetten utálom, mikor modern darab alatt vad, érthetetlen,
depressziós dolgot értenek! Én nyugis koreográfiákat szeretek létrehozni,
cselekmény nélkülit, inkább érzelmeket generálva, hangulatot teremtve, a többit
a nézőre bízva…

-Kétségtelenül nem tűnsz depressziós alkatnak. Ha közölnék
veled, hogy drága Levente, Budapestre most hatvan föld-föld rakéta irányul,
akkor te kétségbeesés helyett valószínűleg rögtön megkoreografálnád! Ezzel az
optimista hozzáállással el tudom képzelni, mi a hobbyd…
-Jaj, nagyon
bulizós vagyok, tudod, muszáj levezetni a feszültséget!  Végre lett saját
lakásom, persze épp ott, ahol tüntetések, felvonulások zajlanak. Szóval néha
kicsit „parázok”, mert fene se örül, mikor látja a tévében, hogy verik a
kapuját, körötte füstbombát dobálnak. De különösebben akkor se félek.  Néha
eljutok bowlingozni, esetleg moziba. Igaz, ha végre van egy szabad estém,
olyasmire vágyom, hogy feltett lábbal filmet nézzek, olvassak, esetleg
bekapcsoljam a számítógépet kicsit ápolni a kapcsolatot rég látott barátokkal.
Nagyon sok barátom van, velük mindig kitalálunk programokat, mondjuk elugrunk
Bécsbe előadásokat nézni vagy kirándulunk.

-Füstbombát mondtál? Merre van az
a lakás, a  „nyóckerben”, ahol hetente kétszer feljelentenek, így a következő
interjút  börtönben adod nekem, miközben én bablevest tuszkolok be hozzád a
rácson?
-A hatodik kerületben van, és tényleg jelentettek már fel a
szomszédok. Igaz, közben szeretnek,  tisztelnek, megy a „művész úr így, művész
úr úgy”, viszont mikor az egyik bulimon túl hangosak voltunk, kihívták rám a
zsarukat!

-Érthetetlen, hogy ilyen élénk, sokszínű emberként miért nem élsz
rég külföldön…
-Ja, igen, ezt mindig szokták kérdezni.

-Kösz! Magyarul csupa unalmas sablonkérdést teszek fel neked, igaz?
-Jó, ezt
tényleg mindig kérdezik. Erre a válasz pedig végtelenül egyszerű, kimondottan
honvágyas vagyok! Akadtak ugyan próbálkozások, lehetőségek, de maradtam, és
bebizonyosodott, hogy jól döntöttem. Mellesleg többször elmondtam, hogy itthon
sokkal könnyebb karriert csinálni, hiszen külföldön rengeteg szuper táncos van,
nagyon nehéz kitűnni közülük..

-Ez igaz. Amikor te Balett Intézetbe jártál,
akkor az egésznek szimbolikája, varázsa volt, az Intézet épülete pontosan az
Operaházzal szemben állt. A rúd felett te is biztosan sokszor átnéztél oda, s
gondolatban talán már láttad a felnőtt, befutott Bajári Leventét. Sikerült azzá
lenned, akinek gyermekként álmodtad önmagad?
-Úgy gondolom igen… Sőt, ennél
sokkal kevesebbet vártam! Nagyon kellemesen csalódtam, és a folyamat mai napig
tart. Mindig azt hiszem, hogy régen teljes a történetem, hiszen ha most abba
kellene hagynom, akkor is elértem mindent, amit akartam, millió gyönyörű
szerepet eltáncolhattam ragyogó kollégák közt, szuper hangulatban. De meg kell
állapítanom, hogy ennek igazából sosincs vége, folyton jön valami új, valami
friss, olyan, ami eddig nem volt! Szóval azt hiszem, valójában végeérhetetlen
élményáradat ez az egész, és még rengeteg élmény fog engem érni…

1 –

A vezető táncos
2 – Az örömtáncos