Készítő bejegyzései

  • Kortárs tánc a Mu Színházban

    Réti Anna a számos táncos elismeréssel büszkélkedhető fiatal tehetség újabb
    munkáját mutatja be a Mu színház színpadán áprilisban. Anna nem csak színész,
    hanem most már koreográfusként is dolgozik. Legsikeresebb műve a Lélek pulóver
    nélkül számos elismerést zsebelt be 2006-ban.

  • Élőben láthatod június 1-jén a Mike Myers lesz a házigazdája a 2008-as MTV Movie Awardsnak

    Nagy zöld ogre, önjelölt rocksztár, nemzetközi
    titkosügynök, jövendő szerelemguru, most pedig a 2008-as MTV MOVIE AWARDS
    házigazdája. A kaliforniai Universal City-ben, a Gibson Amfiteátrumban tartandó,
    tizenhetedik éves gálán, amely élőben lesz látható az MTV-n június elsején
    vasárnap, idén Mike Myers veszi kézbe a dolgok irányítását. Myers már másodszor
    vállalja az alternatív díjkiosztó show házigazdájának szerepét. Ahogy már
    előzőleg bejelentették, a 2008-as MTV MOVIE AWARDS executive producere az
    Emmy-díjas Mark Burnett lesz. A legendás arany popcorn díjakat idén olyan
    különleges kategóriákban osztják, mint „A legjobb csók”, „A legjobb negatív hős”
    és „A legjobb komikus alakítás”, így biztos, hogy a 2008-as MTV MOVIE AWARDS
    valóban egyedülálló élményeket tartogat a nézők számára.

  • Kortárs tánc a Mu Színházban

    Réti Anna a számos táncos elismeréssel büszkélkedhető fiatal tehetség újabb
    munkáját mutatja be a Mu színház színpadán áprilisban. Anna nem csak színész,
    hanem most már koreográfusként is dolgozik. Legsikeresebb műve a Lélek pulóver
    nélkül számos elismerést zsebelt be 2006-ban.

  • Újabb sikert ért el a The Moog az USÁ-ban

    A The Moog zenekar második klipje, amely az Everybody Wants című dalhoz
    készült ismét megnyerte a közönségszavazást a Freshmen című amerikai
    MTV-n sugárzott műsorban. A tengerentúli Music Television egyik
    csatornája az mtvU-n a „díj” nem más, mint a játszási listára kerülés,
    amely a zenekarnak másodjára sikerült.

  • Hamisított Sensation- jegyek kerültek forgalomba

    A most hét szombaton Magyarországon debütáló Sensation White-ra már csak a
    leggyorsabbak biztosíthatják bejutásukat. A világ legnagyobb bulijára az utolsó
    héten a szemfülesek elcsíphetnek még deluxejegyeket, ám aki arról is lemarad, a
    rohamos tempóban fogyó normál jeggyel kell beérnie.

  • Apokalypsa – Hungarian Session @ K2

    Bizonyára sokan hallottak már Csehország legnagyobb techno buli sorozatáról, melynek neve Apokalypsa. Az évek óta futó rendezvény kinőtte magát, és a DirtyBass csapata kapta a megtiszteltetést, hogy megrendezze az első magyar apokalipszist, május 10-én a K2 falai között. Nyerj belépőt a bulira!

  • Hol szeretnél lakni?

    Nem meglepő, ha valamelyik ismerősünk azzal hív fel, hogy épp lakást keres
    megvételre, albérletnek vagy épp a sajátját szeretné eladni, illetve kiadni. Az
    ingatlanpiac zakatol. Húszévesen albérletet keresünk, aztán egy kis lakást, amit
    még talán finanszírozni tudunk, később szaporodunk és a gyereknek is kell egy
    szoba. Ilyenkor mi az, ami biztosan eszedbe jut? Hát tuti nem a napilapok
    apróhirdetései, hanem az internet végtelen tárháza. Oké, megnyitottad a keresőt,
    beírod, hogy ingatlan, hatvan négyzetméter és kijön egy csomó oldal. Sokkal
    egyszerűbb, ha rögtön célirányosan kutatsz. Beírod: www.ingatlanpiac.hu. Nagyszerű, ilyen pont van és lehet is keresni. Na igen ám, de milyen szempontok
    alapján? És hol is van az a lakás? És egyáltalán milyen lakást érdemes venni?
    Milyen támogatásokat kaphatsz? Egyáltalán, mi a helyzet az ingatlanpiacon?

  • Hamisított Sensation- jegyek kerültek forgalomba

    A most hét szombaton Magyarországon debütáló Sensation White-ra már csak a
    leggyorsabbak biztosíthatják bejutásukat. A világ legnagyobb bulijára az utolsó
    héten a szemfülesek elcsíphetnek még deluxejegyeket, ám aki arról is lemarad, a
    rohamos tempóban fogyó normál jeggyel kell beérnie.

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!
lap tetejére