Árpa Attila: Radikális választóvonal elé nézünk

A digitalizáció nem egy lehetőség, hanem kötelező elem

A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége mindent megtesz, hogy a lehető legsokoldalúbban vezesse be az érdeklődőket a cégalapítás rejtelmeibe a november 13. és 17. között megrendezésre kerülő Fiatal Vállalkozók Hetén. Az idén jubileumi, tizedik rendezvényen éppen ezért elmaradhatatlan, hogy a digitalizációt is alaposan körbejárják a meghívott előadók segítségével.

A digitalizáció soha nem látott sebességgel alakítja át hétköznapjainkat, bontja le a hagyományos struktúrákat és épít újakat a munka világában is.

A Fiatal Vállalkozók Hetén egy egész napot szentelnek majd a témakör alapos feldolgozásának: november 15-én szerdán tartják meg a Digitális E-Volúció napját.

A délutántól estig tartó programsorozaton az előadók rávilágítanak, hogyan változtatja meg és tör be a turizmusba, az egészségügybe és a járművek világába a digitalizáció, de a résztvevők szemtanúi lehetnek egy digitális bank születésének is.

Árpa Attila – aki „Történetek a filmszakmából” címen tart majd előadást a nap folyamán – elmondta, radikális választóvonal elé nézünk majd az elkövetkező időszakban a digitálizáció és az analógia között.

„Akik a digitális világot szeretik, és amellett teszik le a voksukat, az egész hátralévő életüket ebben fogják már eltölteni. Van benne egy kényelmi faktor, de sok kihívás is áll előttünk miatta és úgy látom, hogy idővel olyan határokat lép majd át, ami kimozdít bennünket a komfortzónánkból” – nyilatkozott.

A színész, gyártásvezető, forgatókönyvíró minden fiatalnak javasolja, hogy látogasson el az eseményre, hiszen a beszélgetések és új impulzusok segítenek majd meghozni számukra a helyes döntést.

„A Fiatal Vállalkozók Hetének végén lesz egy elképzelésük róla, hogyan szeretnének élni, tápanyagot kapnak a jövőjükhöz” – tette hozzá Árpa Attila.

Délután a nagyközönség előtt beszélget majd egymással majd dr. Zsiga Marcell Lóránt, a Szerencsejáték Zrt. ügyvezetője, Kádár Tamás, a Seon alapítója és Kisgergely Kornél, a HiVentures ügyvezetője. A Digitális E-Volúció napján az érdeklődők meghallgathatják a felsoroltak mellett a Taxify, az Utazómajom és a Mercedes-Benz k képviselőinek is a jövőképét.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Film

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére