Ápr.11-én érkezik a Windows 10 „Alkotói frissítése”.

Az ”Alkotói Frissítés” már szinte a nyakunkon van, ami nem kevés új funkcióval bővelkedik majd...

A vészesen felénk viharzó Windows 10 legújabb frissítése, a ”Creators Update”, azaz az ”Alkotói Frissítés” már szinte a nyakunkon van, ami nem kevés új funkcióval bővelkedik majd.

Ahogy a tavalyi év őszén bejelentették, a Windows soron következő darabja ingyenesen elérhetővé válik majd minden Windows 10 tulajdonosának számára, ami a Microsoft szavaival élve
„a legerőteljesebb, és megfizethető módja lesz a kevert valóság megtapasztalásának”.
A frissítések középpontjában leginkább a 3D, a kreativitás és a kevert valóság áll majd, és az olyan alap programok is, mint a Paint vagy a Powerpoint megkapják – és persze mi felhasználók is – a lehetőséget arra, hogy kipróbálják magukat a három dimenziós alkotás/szerkesztésben is, amihez természetesen szükségünk lesz egy nemrégiben legyártott „Microsoft partnerű” Asus, Acer, Lenovo, HP vagy Dell VR-sisakra, melyek beépített érzékelőinek köszönhetően nem igényelnek nagy teret, kamerát, vagy lézeres fényforrást a térbéli pozíció meghatározáshoz.

Apropó, kevert valóség . A Mixed Reality, – röviden ”MR” – egy kicsit VR ( Virtual Realiy), és egy kicsit AR ( Augmented Reality) is, de mégis egyik sem. A kettő már önmagában is muszáj, de mégis nehéz megkülönböztetni, ugyanis olyannyira összefonódik, hogy egyértelműen nem lehet külön kezelni őket, s ez az MR-el sincs másként. A sisak magának a környezetnek képét a beléjük ültetett kameráik segítségével dolgozzák fel, és mi használók pedig a virtuális környezetet használhatjuk fel arra, hogy lefuttassuk a kedvünk szerint bővíthető környezetünket. Mindennek a segítségéül szolgál majd a 3D-s Paint, és persze a rendkívül gépigény barát headsetek, amikhez már nem szükségeltetik egy külső helyzetmeghatározó rendszer sem.

 

 

És mindezek mellett a 14997 buildes frissítés az operációsrendszerünket még egy olyan funkcióval is bővíti majd, mint ”Game Mode” , hogy ne csak a kreativitási szükségleteink kielégítése, de szórakoztatóipari ténykedéseink is élvezetesebbé váljanak. A Microsoft, ahogy már korábban elárulta, a funckió a framerate megemelkedésével és a konzisztens átlag megtartásával próbálja élvezhetőbbé tenni a játékélményt, minek elérése érdekében a mód a videókártyánknak (GPU) és processzorunknak (CPU) prioritizálja erőforrásait. Videó formájában egyenlőre még csak a Forza Horizon mozog a mód használatában, de Április 11.-én mindenki számára elérhetővé válik azon játékprogramok listája, melyek kiélvezhetik majd a frissítés örömeit, s reméljük, hogy nem csak a Windows piacbéli játékokra fog korlátozódni.

Ééééés….; Jön még a Beam szolgáltatáson alapuló streaming-szolgáltatás is, mely lényegében annyit tesz hozzá, hogy élőben locsi-fecsizhetünk az adott élő adás közvetítőjével, persze bármiféle késleltetés hiányában, ami pozitív hiányosságnak számít, természetesen.

windows 10

Továbbá a kreativitás és a játékfunkciók mellett a rendszer valamivel felgyorsul, az Edge biztonságosabbá is válik, s a Windows Defender is megújul, és még egyéb apróságok.
És itt még mindig nem áll meg a Microsoft. Korábban az Ignite Australia folyamán tartott bemutatóról kiszivárgott egy kép, mely tartalmazza, hogy a csapat még a ”Creator Update”-n túl, egy másik, jelentős tartalommal bíró frissítéssel is előáll még idén. Hogy pontosan milyen tartalmakat ad a folyamatosan bővülő operációsrendszerhez az egyenlőre még rejtély, mint ahogy az is, hogy a ”Secound Update” mikorra várható.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Tech

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére