A címet le sem fordították, pedig gyerekeknek szóló meséről van szó: ekkora az „Angry Birds” brand értéke. A plakátokon csak egy-egy karakter szerepel, a hangsúly a feliraton van. A film és annak minden – de minden – aspektusa tökéletesen alárendelődött a marketingnek.
Ami nem azt jelenti, hogy gyenge darab az első Angry Birds film. Ahogy a Coca-Cola is finom, alapvetően mégis a brand adja el, az Angry Birds is eléri az szokásos animációs mesék szintjét, mégsem a belbecs miatt értékes. Meseként átlagos lenne – jó átlagos. Termékként a hatása gigantikus lehet.
A film költségvetését 80 millió dollárra becsülik, és a Rovio–Sony páros még vagy 100 milliót beleölt globálisan a marketing-film marketingjébe is. A finn Rovio az Angry Birds bevételeiből él, természetesen – a játékok mellett tévésorozat, vidámparkok, együttműködések a Legótól a National Geographic-ig –, a Sony számára pedig biztos a megtérülés a márka ismertsége miatt. Kockázat tehát alig: bármilyen minőségű terméket odakenhettek volna a vászonra.
Ehhez képest kimondottan szép munka a végeredmény. Az animációt a Sony Pictures Imageworks gyártotta; a madarak és a háttér egyaránt a mai technika középszintjét hozzák, azaz szépek a tollak és a szemöldökök és a madárházak, de a műanyag-érzés jelen van. A grafikusok kezét megkötötte – már megint – a marketing: bár a játékokat is több mint egymilliárdszor töltötték le 2009 óta, a Rovio bevételének 45%-át mégis a merchandise adja, tehát a madarakra plüssbirodalmat kell alapozni, amiért is puhának, labdázhatónak és játékszerűnek kell hassanak, animációs élethűség kizárva. A hangokat néhány kiváló színész, köztük Peter Dinklage (Büszke sas) és Sean Penn (Terence) szolgáltatja; magyar mozikban ez elvész, de kivételesen a hazai szinkron is jól sikerült.
A sztori pedig kifejezetten kreatívan ágyaz meg az Angry Birds-tematikának. Kiderül, hogy miért dühösek a madarak, mi bajuk a malackákkal és miért használják magukat lövedéknek – univerzumépítés ezerrel…
A cikk folytatása ITT!
Hozzászólások