Angelina Jolie lehet a Marvel kapitány rendezője

Nevét is emlegetik azok között a rendezők között, akikre a Marvel stúdió rábízná az új szuperhősfilm forgatását.

Ha Jolie-val kötnek szerződést, első ízben készül majd a Marvelénél szuperhősfilm jellemzően női alkotók szájíze szerint, ugyanis a Disney tulajdonában lévő stúdió két elismert forgatókönyvírónőt – Nicole Perlmant és Meg LeFauve-ot – kért fel a napokban, hogy vegyenek részt a film előkészítésében – olvasható a The Guardian brit napilap honlapján.

Észak-Amerikában tavaly debütált a mozikban Jolie második nagyjátékfilmje, a második világháborús Rendíthetetlen, a By the Sea című romantikus új drámáját pedig, amelyben férjével Brad Pitt-tel játszik együtt, már idén láthatják a nézők.
A filmsztár neve egyébként a Warner Bros. Wonder Woman (Csodanő) című képregényfilmjének rendezőjeként is szóba került, ugyanis a produkciót épp a minap hagyta ott Michelle MacLaren, állítólag alkotói nézeteltérések miatt. Ezt a feladatot azonban végül is Patty Jenkins kapta.
Bennfentes források szerint egyébként Jolie-t érdekelné a Marvel-film.
A Marvel kapitány a Marvel stúdió azon közelmúltban bejelentett kilenc szuperhősfilmje közé tartozik, amelyek 2016 és 2019 között érkeznek a filmszínházakba.
Marvel kapitány alteregója Carol Danvers az amerikai légierő pilótája, aki rendkívüli képességekre tett szert egy katonai bázison történt baleset során, repülni is képes, valamint szupererős. Danvers 1968-ban mutatkozott be egy képregényben, 1977-től Ms. Marvelként emlegették és csak 35 évvel később lett belőle Marvel kapitány.

Fotó: facebook.com/Angelina.Official.Page

Fotó: facebook.com/Angelina.Official.Page

 

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Film

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére