Amerika kapitány megnyerte az első csatát

Nemrég elözönlötték az internetet a reakciók, amik eddig semmi negatívat nem említettek...

Néhányan azok közé a szerencsések tartoznak, akik már látták az új Amerika kapitány filmet.
Nemrég elözönlötték az internetet a reakciók, amik eddig semmi negatívat nem említettek.

Amerika kapitány: Polgárháború

Amíg a tényleges kritikákra még várniuk kell az emberekre, de akik már látták, annyit mondtak, az utolsó lövés jól megérdemelt volt. A kritikusok, akik beülhettek a vetítésre, ódákat zengnek a harcjelenetektől egészen az új szereplőkig. A rajongók már most izgatottan várják a harmadik Amerika kapitány filmet, nem ok nélkül.

Germain Lusser a twitter profilján azt mondta a filmről, hogy váratlanul jó lett. Mike Ryan a kedvenc Marvel filmjeként emlegette. Még további hírességek is áradoztak a filmről, egyesek még gratuláltak is Chris Evans-nak a posztjukban, valaki újra meg szerette volna nézni. Többen kiemelték a színészi alakításokat, a karaktereket, és a poénokat.

 

 

A filmet a mozikban a nézők május hatodikától láthatják majd.

 

 

Miért lesz új Amerika kapitány Vasember 4. helyett? – Antropos.hu

Robert Downey Jr. felvilágosította a népet… „A felállás szimpla volt: vagy csinálunk egy új Iron man filmet, vagy részt veszek az új Captain America filmben, vagy csinálok valami teljesen mást” – Tudtuk meg az Empire Magazinnak hála. Hogy miért döntött így?

Kapcsolódó cikkek:
Miért lesz új Amerika kapitány Vasember 4. helyett? Robert Downey Jr. felvilágosította a népet...
Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Film

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére