Alien: Prometheus - bemutató 2012. június 8-án

Alien: Új lény született

2. rész - Így készültek az Alien-ek
A svájci születésű szürreális művészt, a „dark Dalí-t”, H. R. Gigert kérték fel az első Alien film látványterveinek illetve szörnyeinek megtervezésére és elkészítésére... 2. rész

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8

A
brit rendező (Ridley Scott) annyira komolyan vette a megbízást,
hogy első dolga volt a
stúdió minden korábbi elképzelését kidobni, és a svájci születésű
szürreális művészt, a „dark Dalí-t”, H. R. Gigert kérte
fel a film látványterveinek elkészítésére és az idegen megtervezésére.
Giger állítólag azért kezdett anno torz embereket és horrorisztikus
lényeket festeni, mert a kubai rakétaválság idején, mikor húszas évei
elején járt, a pánikkal teli légkörben kísértette az atomkatasztrófától
való félelem, Hirosima és Nagaszaki emléke, és az ez ellen való
tiltakozásul festett sziámi ikreket meg gázmaszkkal összenőtt
teremtményeket, vagyis a szerves lények és a technológia
összeolvadásának bizarr képeit. A figuratervezés során elsősorban a
névtelen, ősi félelem érdekelte, ezért a minden emberitől elvonatkoztató
hatást azzal is növelte, hogy az idegennek nem tervezett szemeket,
amely emiatt még félelmetesebbé vált, hiszen a szem a lélek tükre, és ha
egy lénynek nincs szeme, akkor lelke sincs, ettől pedig még
félelmetesebbé válik.
Giger, aki formatervezőként szobrokat,
reliefeket és mechanikus installációkat is készített, saját kezűleg
modellezte meg a világhírűvé vált szörnyeteg csaknem életnagyságú
prototípusát. Mint mondta, azon túl, hogy valami olyat akartak
létrehozni a film számára, ami eddig még soha nem volt látható,
törekedett a lény formáinak kecsességére, hogy a bizarr, szokatlan
elemek a horrorisztikus téma dacára mégis egy harmonikus összképet
mutassanak.

Scott saját bevallása szerint amúgy teljesen véletlenül akadt rá Giger első művészeti albumára
(a Necronomicon-ra) Los Angelesben, amikor már javában foglalkozott az
Alien terveivel. Erről később így nyilatkozott: „Végignéztem ezeket a
képeket… és hát… azt gondoltam: miért keresnék tovább? EZ az. Soha,
semmiben nem voltam még ennyire biztos egész életemben.” A későbbiekben
nyilvánvalóvá vált ennek az együttműködésnek a rendkívüli
eredményessége.
Az idegen végül az emberi faj egyfajta groteszk
tükrévé vált. Bár ez csak a folytatásban derült ki, a természete az
emberéhez hasonló: közösségben él, folyamatosan szaporodik, és igyekszik
a környezetét a saját képére formálni, miközben mindent, ami az útjában
áll, kíméletlenül elpusztítja. A különbség viszont az, hogy az
idegennél mindez nem tudatos viselkedés, mint az embernél, hanem
ösztönös, ennélfogva nem lehet rá alkalmazni a jó és rossz filozófiai
fogalmát. Az idegenek nem gonoszságból, vagy hatalomért, netán pénzért
gyilkolnak, mint az ember, hanem egyszerűen azért, mert ilyen a
természetük, és ezért nem lehet elítélni őket. A xenomorfok lényegében
túlléptek az emberi morál határain, ezáltal közelebb kerültek a
tökéletességhez.
Néma vadászok, akik a legváratlanabb helyekről
ugranak elő, de akkor általában már késő sikoltani (amit az űrben
ráadásul amúgy sem hall meg senki).

A film költségvetésének nem kevés
részét tette ki a lény megtervezése és megalkotása, pontosabban az a
jelmez, amit a két méter magas, maszáj származású táncos, Bolaji Badejo
viselt. A végleges kosztüm végül közel negyedmillió dollárba került és
tizenöt különböző részből állt, amiket egyesével illesztettek rá a
színészre.
Scott a forgatás során tudatosan visszatartott
színészeitől bizonyos információkat. Noha a forgatókönyvet mindenki
ismerte, de azok a jelenetek, melyekben az idegen is szerepelt, csupán
nagy vonalakban voltak leírva, hogy a szereplőkből sokkal hitelesebb
alakítást tudjon kiváltani a felvétel során. Az egyik legemlékezetesebb
ilyen szcéna a jól ismert mellkasrobbantás, amikor John Hurt melléből
kitör az idegen lény. A nagyobb hatás kedvéért Hurt kivételével senkinek
nem magyarázták el pontosan, mi fog történni a jelenet során; Veronica
Cartwright például nem tudta, hogy másodperceken belül vér fog az arcába
fröccsenni. A jelenet közepén aztán Hurt (pontosabban egy mechanikus
áltest) mellkasa szétrobbant és a szerteszét spriccelő véres massza
mindent beterített. A mit sem sejtő színészek közül többen elsápadtak
vagy valódi hányingerrel küszködtek, és a felvétel után percekig nem
tértek magukhoz a döbbenettől, de ekkor már dobozban volt a film – és
egyben a filmtörténelem – egyik legdermesztőbb jelenete.
Az Alien
hatalmas sikernek bizonyult, világszerte közel 200 millió dollárt
jövedelmezett, H. R. Giger és a trükkcsapat pedig Oscar-díjat nyert.

 

1 – Így született az Alien legenda
2 – Alien: Új lény született
3 – Aliens: akciódús folytatás
4 – Így született az Alien királynő
5 – Alien 3: miért bukott meg?
6 – A végső megoldás után: Alien4
7 – Alien 4: így készült
8 – Alien, mint franchise

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Film

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére