A világon először rendeznek Zsolnay-aukciót Budapesten

A világon először rendez Zsolnay-aukciót a Virág Judit Galéria november 20-án a Budapest Kongresszusi Központban...

A világon először rendez Zsolnay-aukciót a Virág Judit Galéria november 20-án a Budapest Kongresszusi Központban, ahol a századelő piacvezető kerámiaüzemének kiemelkedő műtárgyait kínálják az érdeklődőknek.
A magyar és nemzetközi műkereskedelem számára is kivételes eseményen egyetlen gyűjtemény 57 darab tárgyát árverezik el. A kollekció historikus anyagában megtalálhatóak a manufaktúra legfontosabb művészeinek a kerámiái: Klein Ármin, Zsolnay Teréz és Júlia, illetve Sikorski Tádé darabjai – olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.
Az aukciós anyag a gyár kollekcióiból számos sorozatot is felvonultat, többek között az Arab-, a Wanda- és a Mályva-sorozat tárgyait is. A tételek között egészen kivételes darabok is szerepelnek. A szecessziós kollekció egyik legszebb darabja a Táncoló nőalakokból formált kancsó. Ezt Mack Lajos készítette Apáti Abt Sándorral közösen: a szakemberek szerint ez az egyik legszebb, színekkel kidolgozott variációja a tárgynak. Az 1903-ra datált kancsó kikiáltási ára 1 millió forint.
A kollekció egyik másik fontos műtárgya, Apáti Abt Sándor Karcsú kancsó stilizált, mályvás díszítménnyel című munkája, amelyet ugyancsak 1 millió forinttól kínálnak az érdeklődőknek. Az 1906-ban készült tárgy különlegessége a relief-szerű, síkba süllyesztett kazettás felületképzésben rejlik. Az árverés egyik leglátványosabb tárgya Hidasi Pilló Sándor műve, az 1911-ben készült millenniumi reminiszcenciákat idéző nagy váza, amelynek kikiáltási ára 1 millió 600 ezer forint.
Kapás Nagy Mihály nevéhez fűződik a gyűjtemény két remekműve, a plasztikai bravúrnak tekinthető igen ritka Bogáncsváza, amely 2 millió forinttól, és a sokak szerint a legszebb Zsolnay-tárgynak tartott Elefántfejes váza, amely 3 millió forinttól kelhet el.
A tájékoztató szerint a gyűjtemény izgalmas utat járt be, míg elérte jelenlegi formáját. A kollekció alapját a harmincas években a Zsolnay családdal közvetlenül kapcsolatban álló pécsi, valamint egy nagybajomi kereskedőcsalád műtárgyai alkották. Véletlen egybeesés, hogy a két család gyermekei már felnőttként, a hetvenes években Budapesten találkoztak, nem is sejtve, hogy felmenőik évtizedekkel azelőtt már ismerték egymást. Az ismeretséget házasság követte, így tudott egyesülni a két gyűjtemény, amelyet mindvégig nagy becsben tartottak. A kollekció ezt követően további darabokkal bővült, és jelenleg 57 tételt számlál.
A Virág Judit Galéria tájékoztatója kitér arra is, hogy a gyűjtemény jelenlegi tulajdonosa ragaszkodik a névtelenséghez.
Az árverést Kelen Anna, a galéria művészettörténésze vezeti.
A műtárgyak megtekinthetőek a Virág Judit Galéria kiállításán november 5. és 19. között.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Képző

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére