A Testről és lélekről összecsap a Jupiter holdjával

Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas Testről és lélekről című drámájával kezdődik szombaton az Európai Filmek Nemzetközi Fesztiválja, amelyet július 15. és 21. között tartanak a Szabadka melletti Palicson.

A fesztivál honlapja szerint tizenegy kategóriában mintegy nyolcvan filmet mutatnak be a rendezvény egy hete alatt.
A 24. alkalommal megrendezett fesztivál versenyprogramjában még egy magyar film szerepel: Mundruczó Kornél Jupiter holdja című filmje vasárnap este lesz látható az 1200 férőhelyes, felújított palicsi szabadtéri színpadon.

A versenyprogramban összesen 12 film szerepel, ezek indulnak a fesztivál három fő elismeréséért – a legjobb filmnek járó Arany torony-díjért, a legjobb rendezőnek járó Palicsi toronyért és a zsűri különdíjáért. A versenyfilmek Szerbiából, Franciaországból, Oroszországból, Németországból, Lengyelországból, Olaszországból, Magyarországról, Romániából és Horvátországból érkeznek. Az alkotásokról öttagú zsűri dönt. Emellett az idén is kiosztják az Underground szelleme nevű elismerést, amelyet a fiatal európai alkotóknak ítélnek oda, és ezúttal a filmes határokat feszegető francia rendező, Bertrand Mandico kapja.

Az első szabadkai mozit létrehozó Aleksandar Lifkáról elnevezett életműdíjat Christopher Hampton angol forgatókönyvírónak és Slavko Stimac szerb színésznek ítélték oda. A palicsi filmfesztiválon az idén a horvát filmművészetet állítják középpontba.

Az új magyar filmek válogatásának produkcióit még nem hozták nyilvánosságra a szervezők. Lesznek azonban magyar filmek az aktuális társadalmi problémákkal foglalkozó Párhuzamok és ütközések címet viselő válogatásban. Ennek keretében lesz látható Kristóf György Out című filmje és Török Ferenc legújabb rendezése, az 1945 is.
A szervezők emellett kiállításokkal és kerekasztal-beszélgetésekkel várják az érdeklődőket, noha a fesztivál megcsappant költségvetése nem teszi lehetővé a korábbi évekre jellemző nagyszabású rendezvényeket, például külföldi fellépők koncertjeit.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Film

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére