Írta és rendezte: David Twohy
Szereplők: VIN DIESEL, THANDIE NEWTON, KARL URBAN
COLM FEORE, JUDI DENCH
Forgalmazza: UIP-DUNA FILM

Sötét idők járnak az univerzumra. A bolygók egymás után esnek áldozatául egy hódító fajnak, mely mindössze kétféle választást enged a leigázott világoknak: behódolnak, vagy meghalnak. Az uralmukat elutasító kevesek hiába várják, hogy valaki vagy valami megállítsa terjeszkedésüket. A dolgok rosszabbra fordultával a túlélők a mítoszokban találnak vigaszt – elsuttogott próféciákban, csalóka reményekben, és a legendákban, melyek szerint a jó győzedelmeskedik a gonosz felett. Ám olykor a legendák is tévedhetnek: a jó nem mindig a gonosz hatásos ellenszere. Így eshet meg, hogy a reményvesztett túlélők egy különös emberhez fordulnak segítségért.
Riddick (Vin Diesel) öt éve él száműzetésben a Taurus rendszer egyik elhagyatott bolygóján, ahol ideje nagy részét azzal töltötte, hogy eltűnjön a nyomába küldött zsoldosok elől. Nem sokat törődik azzal, ki az úr a világegyetemben, amíg az békén hagyja őt. Csak a saját élete érdekli, s örömmel veszi el másokét, ha az útjába állnak. Ám a dolgok már mozgásba lendültek, és az összecsapások során jó néhány veszélyes küzdelembe sodródik. A végső csatában pedig – a jóslat szerint – egyetlen ember kezében lesz az összes többi sorsa…
2000-ben a Pitch Black – 22 évente sötétség a nézőket és a kritikusokat egyaránt meglepte története eredetiségével, s a szerény költségvetésből készült sci-fi thriller nagy sikert aratott a mozikban és videón egyaránt. A főszereplőt az akkor még kevésbé ismert Vin Diesel játszotta, aki éppen e szerepnek köszönheti számos rajongóját. A Pitch Black nem számít szokatlan kommerszfilmnek, ha csupán a látványvilágát és a kulisszáit vesszük, váratlan viszont az a mélység, ahogy a szereplőt ábrázolja – mondja Twohy. – Kicsit ki akartam cselezni a nézői várakozásokat, így aztán a történet során a rosszfiú megváltja magát. Egy erkölcsi darabot szerettem volna lejátszani egy teljesen kommersz sci-fi horror kellős közepén.
Riddick a rendíthetetlenül becsületes mozihősök ellentéte. Amikor a Pitch Black bemutatója idején az országot jártuk, mindenhol nagy tömeg várt minket – meséli George Zakk executive producer. – Riddick ugyan antihős, de alakja megfogta az embereket, és nagyszerű fickónak tartották. Nem a szabályok szerint játszik, fütyül mindenre és mindenkire. A film végére azonban többé már nem rosszfiú. Van benne valami kétértelműség, melyet a közönség izgalmasnak talál. Érdekes karakter, mert tudja ugyan, hogy különleges, mégis elzárkózik az ezzel járó felelősségvállalás elől.
Hogyan lesz az antihős? Hagyod, hogy azzá váljon – mondja Twohy. – A Pitch Black első félórájában Riddick meg sem szólal, ami csak növeli a varázsát. Aztán amikor beszélni kezd, nagyon megválogatja a szavait. A Pitch Blackben egy gyilkosból válik antihős, és az is marad az új film kezdetéig. Ez viszont már inkább arról szól, hogy vele együtt megértjük, kicsoda is ő valójában, és hogy nem akárki az univerzumban. Többé nem magányos.
Vin Dieselt nagyon izgatta az is, hogy a figura korábban ismeretlen oldalait fedezhette fel. Ebben a filmben részesei lehetünk Riddick fejlődésének – mondja. – A film lépésről lépésre kíséri a folyamatot, hogy megértsük életének értékét és jelentőségét. Ez valóban az ő fejlődése, egy antihős visszatér az emberek közösségéhez.
A Pitch Black utómunkálatai alatt kezdtünk foglalkozni egy újabb rész gondolatával – meséli Twohy. – Tisztában voltam vele, milyen csapdákkal járnak a folytatások, újra és újra eljátszani ugyanazt. A folytatás kulcsa az volt, hogy ne feleljen meg a várakozásoknak. Ne menj el ugyanarra a bolygóra, ne jelenjenek meg ugyanazok a lények, még csak ne is a különböző lényeken legyen a hangsúly. A műfajt is elmozdítottuk a horrortól a sci-fi kalandfilm felé.
A korábbi közös munkát követően Diesel és Twohy tudták, hogy az akciók, a fantasy és sci-fi ötletek nyerő kombinációját hozták létre. Szerencsére Twohy éppen végére ért a Merülés a félelembe munkálatainak, és vissza tudott térni Riddickhez. Dieselhez hasonlóan ő is nagyobb perspektívában gondolkodott. David forgatókönyve mindenkit elkábított – mondja Scott Kroopf producer. – Tudtuk, hogy valami különlegeset írt. Szerintem mindenki a Pitch Black nagyobb léptékű változatát várta tőle, de lázba hozott azzal, hogy sokkal tovább ment annál, világokat és univerzumokat álmodott meg. A sötétség krónikája valóban Riddick további kalandjait meséli el, önállóan működő történet, mely egy különleges elemekkel teli világot tár fel. A rajongók bizonyára helyükön találják majd a dolgokat az új filmben, de az első rész ismerete nem elengedhetetlen feltétele a megértésnek, mert minden szereplőt bemutatnak.

A Pitch Black sokszereplős film volt, melyben Riddick a központi figura. Twohy és Diesel az új filmben is folytatták ezt a hagyományt, és olyan nemzetközi csapatot hívtak össze, mely csupa elismert színészből áll, többen közülük jelentős színházi múltat tudhatnak maguk mögött. Egyiküket pedig valóságos kincsnek tartják, és most először lép egy számára ismeretlen területre. Judi Dench részvétele rendkívül fontos volt Diesel számára, és igyekezett meggyőzni, hogy vállalja el Aereon szerepét. Mindig is szerettem volna vele játszani – mondja. – Ha megkérdezik, ki a kedvenc színészem, rögtön őt szoktam megnevezni. Fontosnak tartottam, hogy részt vegyen a filmben. Hitelességet ad hozzá, és előkészíti a terepet más remek színészeknek is.
Diesel Londonba utazott, hogy megnézze a színésznőt színpadon játszani, és telehordta az öltözőjét virágokkal. Dench beleegyezett, hogy elolvassa a forgatókönyvet, és azt mondta, nagyon hízelgőnek tartja, hogy egy Vin korú színész őt akarja a filmjébe. Korábban már meggyőzően játszotta több James Bond-filmben a főnök M figuráját, de bevallotta, hogy sohasem csináltam ehhez hasonló filmet, különösen ilyen hatalmas léptékűt.
A várakozásoknak megfelelően Dench részvétele több neves színész számára jelentett vonzerőt. Colm Feore maga is otthonosan mozog klasszikus szerepekben, és szerinte Dench olyan színésznő, aki köteteket mond el a legegyszerűbb suttogással is, óriási tapasztalata és intelligenciája, tehetsége és ösztöne van. Rangot kölcsönöz bárminek, amiben részt vesz, ezért úgy gondoltam, ha ő igent mondott, akkor ebben kell lennie valaminek. Én magam sem egyszerű popcorn mozinak láttam ezt a történetet. David forgatókönyvének egyik legcsodálatraméltóbb vonása, hogy elég bátor volt többrétegűvé tenni a sztorit, ami elég nehéz dolog. Vannak párhuzamok a film és a mai történelmünk között. Lord Marshal azt hiszi, hogy a civilizációt viszi el a sötétségbe, azzal a hozzáállással, hogy �ha nem csatlakoztok hozzánk, akkor elpusztítunk benneteket�. Miután pedig a maguk módján meghódítják ezeket a világokat, rájuk erőltethetik saját rendjüket és infrastruktúrájukat… közben pedig le tudnak verni bármilyen lázadást.
Mint a legtöbb gonosz figurát játszó színész, Feore is azon volt, hogy megtalálja a kapcsolódási pontot Lord Marshalhoz, annak a fajnak a vezetőjéhez, melynek legfőbb célja megtisztítani az univerzumot az emberi élettől. Nem gonosztevőnek tartom őt – mondja tárgyilagosan. – Ő egy harcos pap. Nagyon hasonlónak látom Julius Caesarhoz; mint egy római császár, aki leveri a barbárokat és aláveti őket, bármilyen új világokat is kapcsoljon be ezzel a birodalomba. Ilyenformán Riddickre mint hatalmas lehetőségre tekint.
Thandie Newton kapta az ördögi Dame Vaako szerepét. A színésznő rendszerint szimpatikus figurákat szokott játszani, s most imádta ezt a szereplőt, aki szégyentelenül vágyakozik a hatalom után. Nagyon különbözött mindattól, amit eddig játszottam, és tényleg egy királyi alakot kellett felöltenem. Nem természetes számomra felvenni ezt a tartást, formátumot és tekintélyt.
Karl Urban minden elkövetett, hogy rábeszélje Twohy-t, ne is keressen nála alkalmasabbat Vaako szerepére. Nagy rajongója vagyok a Pitch Black-nek – mondja Urban -, és amikor meghallottam, hogy a folytatásra készülnek, benne akartam lenni. A színész bevallja, hogy mindent megtett, hogy megszerezze a forgatókönyvet, aztán pedig kikunyerált egy meghallgatást a rendezőnél, akit teljesen lefegyverzett Urban lelkesedése a szerep iránt. Leginkább az vonzott a forgatókönyvben, hogy nincsenek benne jófiúk, csak a rossz különböző árnyalatai. De még ha csupa rosszfiú is, a nézőnek tetszeni fog.
Kyra szerepével ebben a filmben debütál a 21 éves Alexa Davalos, akiben Twohy nagy lehetőséget lát. A szereplőt eredetileg nagyon keménynek írtam meg, és az volt a szempont, hogy egészen ellenszenves legyen – magyarázza a rendező. – Alexában azonban annyi természetes együttérzés van, hogy a figura kezdett majdnem az ellenkezőjére változni. Szívet vitt a szerepbe. Sok színésznőt hallgattam végig, mindegyikben volt jó adag keménység, de nem tudták eléggé megmutatni a figura másik oldalát.
Alexa nagyon jó volt – erősíti meg Diesel -, már a második találkozás után kétségem sem volt afelől, hogy meg tudja ragadni Kyra erejét, aki egy harcoló gép, és majdnem olyan halálos, mint Riddick. Ugyanakkor Alexa emlékeztet minket Kyra ártatlanságára is.
A forgatást a résztvevők igazi csapatmunkának írták le, s ebben nagy szerepe volt Vin Dieselnek. Ő maga másoknak hálás, amiért erre megtanították. Amikor a Ryan közlegény…-t forgattuk, első kézből figyelhettem meg, hogyan vonják be azokat a színészeket, akiknek nincs nagy szerepük a filmben. Nekem például nem volt… a szereplőm félóra után meghalt. De Steven Spielberg és Tom Hanks mindent elkövetett, hogy egyenrangú résztvevőnek érezzem magam, és aprócska szerepem ellenére is kötelességem minden tőlem telhetőt megtenni, hogy film a legjobb legyen.

Mivel ehhez a filmhez lényegesen nagyobb költségvetés állt rendelkezésre, Twohy a tervezőművészek álomcsapatát igyekezett összegyűjteni, melynek tagja volt Matt Codd, Daren Dochterman, James Oxford és Brian Murray. Nem sokkal később csatlakozott hozzájuk Holger Gross látványtervező, aki korábban Roland Emmerich mellett szerzett nevet a Csillagkapu című filmben, valamint Kevin Ishioka művészeti vezető és csapata. A Gross és Ishioka vezetése alatt álló művészeti részleg 7 illusztrátort, 10 díszlettervezőt, két művészeti vezetőt, és a kellékesek számára további két tervezőművészt számlált. A rendező utasítása rövid és egyértelmű volt számukra: Amit valaha is láttunk már, azt ki lehet dobni.
A művészek három alapvető látványra összpontosították erőfeszítéseiket: a Basilica űrhajóra, valamint a hadjáratban legyőzött világokra, a pokoli Crematoriára és a Helion bolygóra. Gross olyan elemeket igyekezett kitalálni a filmhez, melyek nem kifejezetten a jövőhöz kapcsolódnak, hanem inkább a múltat idézik fel.
A Helion városait meleg árnyalatok jellemzik, a változatos építészeti stílus a bolygó kulturális sokarcúságát tükrözi. A bolygólakók megjelenése és ruházata is sokszínű, főleg földszínek, melyeket türkizek és azúrkékek tarkítanak. A bolygó gazdagságát idézik fel az arany árnyalatok, melyek azt fejezik ki, hogy itt békés, boldog, jómódú népek élnek. Ha Helion mennyei világ, akkor a zord Crematoria, és annak földalatti börtönrendszere maga a pokol. A börtön nem egy épület, hanem egy ilyen célokra átalakított, természetes tér.
Mindkét helyszínnel éles ellentétben áll a Halálkufárok ördögien kifinomult világa. Holger Gross és a tervezőművészek számára ez okozta a legnagyobb fejtörést. Olyan környezetet kellett teremteni, melyben a katonai ideológia és életstílus elemei illeszkednek egy vizuálisan izgalmas keretbe, mely nem enged teret a sztereotípiáknak. Hosszas ötletelések után Gross a XVII. század közép-európai kora barokk stílusában találta meg a megoldást. Hatalmas, részletgazdag, elegáns, mégis súlyos – Gross szerint ez a világ egy kicsavart barokk, ha úgy tetszik… a fasizmus és a teokrácia keresztezése; nagyon vallásos és esztétikus az építészeti részletek tekintetében, ugyanakkor hideg, gonosz, és rendkívül erőteljes. Az így kialakított stílust végül Nekro-barokknak neveztük el.

A látványos díszletek megalkotása óriási munka volt; ennek eredménye egy hatalmas díszletkomplexum lett, melyet a vancouveri Mammoth Studios hat műtermében hoztak létre, és alig volt kisebb, mint a Universal stúdiók összterülete. Twohy kezdettől úgy határozott, hogy a díszleteket teljes (vagy majdnem teljes) méretben fogják felépíteni, és komplett környezetet hoznak létre a színészek körül. Ha a színésznek csak egy asztal és egy szék áll rendelkezésére, és körülötte nincs semmi más, csak az üres háttér, akkor ő a székhez és az asztalhoz fog ragaszkodni – magyarázza Twohy. – De ha látja a dolgokat, érintheti és érzékelheti őket, akkor az megváltoztatja a játékát is. Ilyen gazdag környezetben nagyszerű, új dolgokkal tudnak előállni. Ráadásul a kamera is sokkal mozgékonyabb. Ha a színészek körül minden csak vizuális effektus, akkor azok még hónapokig nem hozzáférhetőek. Egyfajta kényszert jelentenek a forgatási stílusomra. Ha viszont a díszletek valóságosak, akkor mindig improvizatívabb és dinamikusabb lehetek a kamerával. Becsapjuk magunkat, ha azt képzeljük, hogy a filmkészítés jövőjét az üres háttér előtt játszó színészek és az utólag hozzáadott effektek jelentik.
Ha körülötted minden a film realitását jeleníti meg, az sokkal könnyebbé teszi a szereplővel való azonosulást – mondja Vin Diesel. – Ez nem olyan, mintha egy gyorsétterem lenne mögötted, miközben megpróbálod elképzelni, hogy egy távoli bolygón vagy. Nagyon izgalmas volt ilyen méretekben létrehozni egy világot. A díszlet egyszerűen hihetetlen.
Igen, ezek között semmit sem kell megjátszani – ért egyet Feore. – Az ember csak besétál, és el kell foglalnia a teret. A képzeletem azonnal mozgásba lendült, amint a díszletek közé léptem.
Elállt a lélegzetem, mikor először megláttam – mondja Judi Dench. – A Bond-filmekben egy kis irodába vonulok vissza, és munkám zöme alapvetően abban a kis díszletben zajlik. Számomra igazi ajándék egy ilyen óriási és izgalmas világban játszani.
A Basilica űrhajó belső díszlete, ahol a film jelentős része játszódik, egymagában lenyűgöző volt a maga 73 x 30 méteres területével, és 12 méteres magasságával (ezt később még tovább növelték a CGI eljárásokkal). Állítólag a stáb néhány tagja eltévedt, amikor megnézte a helyszínt, mások azt mérték, hány kilométert tettek meg egy-egy munkanapon a díszletek között. Holger Gross oldotta meg legjobban a dolgot, ő biciklin közlekedett.
Az építkezéshez 2003 januárjában láttak hozzá, mely még azután is folytatódott, hogy a forgatás június elején megkezdődött. A filmben 275 ács és 75 festő dolgozott, 18.000 liter festéket, 640 kilométernyi elektromos kábelt használtak fel, valamint 110 generátor energiáját a világításhoz. A produkció legmozgalmasabb napján 42 világosító dolgozott (egy átlagos forgatáson tízet foglalkoztatnak), nem is szólva a 2500 foglalatról (mind a Basilica-díszletben), vagy a 9 kilométernyi kötélről. Holger Gross nem pusztán a masszív díszlettel foglalkozott, hanem a benne található tárgyakkal, így például a sokféle fegyverrel is. David Womark executive producer megjegyezte, hogy a díszletek mellett az összes kelléket, jelmezt és fegyverzetet is a semmiből kellett elővarázsolni. Mindent a művészeti részleg tervezett, az ő terveiket alakította háromdimenziós valósággá Tom Tomlinson kellékes és csapata.
Bár törekedtek a lehető legtöbb díszlet mérethű elkészítésére, számos jelenetet mégsem lehetett volna megoldani vizuális effektusok nélkül. Ezekért Peter Chiang felelt, akit már a munka kezdetén bevontak az alkotói folyamatba. Az egész film egy vizuális látványosság – mondja. – Azt a filozófiát vallottuk, hogy a megszokott nem elfogadható. A látványért felelős művészek és illusztrátorok pontosan tisztában voltak a műfajjal, és hogy mit alkottak már eddig benne, ezért mindig valami új irányba fordultunk.
Chiang a New Deal Studios, a Hammerhed, Rhythm & Hues és a Double Negative csapataival dolgozott együtt a számtalan effekten, és több mint 400 embert foglalkoztatott, hogy létrehozzák a komplex dolgokat, a bonyolult maketteket, sőt ha kellet, akkor új számítógépes kódokat. Nem létezett például olyan szoftver, mellyel meg lehetett volna oldani, hogy az éteri Aereon mozgás közben áttetszővé váljon … ezért Chiang csapata egyszerűen készített egyet.

A film számos akciójelenetéhez Robert Brown kaszkadőr-koordinátor és válogatott csapata nyújtott segítséget. Ez volt a legkeményebb munka, amit valaha végeztem – vallja be Brown. – Sokszor nem aludtam éjszakánként. Az ágyam mellett tartottam egy kis magnót, és egy-egy éjszaka alighanem tízszer is kezembe vettem, hogy rögzítsem az ötleteimet, melyeket másnap beépíthettem a munkába.
A filmbeli katonákat több mint 300 statiszta alakította, akiket kiképeztek a harcra. Tréningjük a harci alakzatok, taktikák, jelzések, testtartás és a teljes egység elsajátításából állt.
Brownnak szerencséjére olyan színészekkel kellett együttműködnie, akik hajlandóak voltak a lehető legmesszebb elmenni a mutatványok terén. Az elsőfilmes Alexa Davalos például sohasem végzett még kaszkadőrjelenetet, de félelem nélküli önfeledtséggel vetette bele magát a feladatába. Két hét alatt formába jött – mondja Brown. – Rákötöttük a drótokat, és megmutattuk, hogyan kell röpdösni a segítségével. Aztán Bradley megtanította neki az első küzdőjelenetet, és nagyon erőteljes volt, hogy mást ne mondjak.
Vin Diesel csak akkor használt dublőrt, amikor a helyzet már végképp megkövetelte. Bradley James Allan, a küzdőjelenetek koreográfusa csodálta a színész mozgékonyságát és természetes adottságait. Olyan, mint egy összetekert rugó, fantasztikus atléta. Nem volt sok időnk együtt gyakorolni vele, tehát összeraktuk a jeleneteket egy kaszkadőrcsapattal, és felvettük őket videóra. Vin megnézte, hozzátette a maga mozgási stílusát, eldöntötte, milyen változtatásokat fog végrehajtani, majd a forgatás napján egyszerűen odajött, és megcsinálta. Ez egészen lenyűgöző.
Vin bámulatos fickó – mondja Karl Urban. – Amikor a városba érkeztem, elmentünk vacsorázni, és öt órán keresztül másról sem beszélt, csak a filmről. Elképesztően tud összpontosítani, és nem az a fajta nagy sztár, akit kizárólag a saját szerepe érdekel. Azt akarja, hogy minden szereplő ragyogjon, és a köztük lévő kapcsolatok a lehető leghitelesebbek legyenek. A sötétség krónikája David Twohy filmje, és Vin Diesel álma.

DAVID TWOHEY (rendező, forgatókönyvíró) eddig elsősorban a fantasy, a horror, a science fiction és a kalandfilmek világában szerzett nevet forgatókönyvíróként és rendezőként. Olyan filmeket jegyez íróként, illetve társszerzőként, mint A szökevény (The Fugitive), a Warlock, a Végsebesség (Terminal Velocity), a Waterworld, a G.I. Jane és az Imposztor (Impostor). Első rendezése a Showtime The Grand Tour: Disasters in Time volt, majd első játékfilmes rendezése következett, a nagy sikerű The Arrival, melyet íróként is jegyez, és Saturn-díjat kapott. 2000-ben mutatták be Pitch Black – 22 évente sötétség című filmjét, ezt követte a Merülés a félelembe (Below).