A Pucér szakács éttermet nyit Budapesten!

Ez lesz Jamie Oliver első közép-európai étterme.

Jamie karriere mondhatni az ezredforduló előtt kezdődött, 1998-1999 között futott ugyanis nagy sikerű, Pucér szakács című főző-showja a BBC-n. A műsor címe sokak érdeklődését felkeltette, és annak ellenére a show rajongóivá váltak, hogy már az első alkalommal kiderült: az egésznek semmi köze a meztelenséghez. Az azóta világszerte ismert angol sztárszakács számos szakácskönyvet állított össze, Jamie konyhája címmel saját reality show-ja volt és hírnevét kihasználva az Egyesült Királyság menzáinak megreformálására indított kampány legfőbb képviselője lett.

Anglián kívül a világ számos részén vannak éttermei, így Ausztráliában is, Közép-Európában viszont a magyarországi lesz az első. A Jamie’s Italian -ahogy a neve is sugallja- az olasz konyha ízeit hozza el, és amelynek trükkjeit az angol szakács olasz mesterétől, Gennaro Contaldo séftől tanulta meg. Az ételek részben Olaszországból érkező, részben a régió által kínált minőségi alapanyagokból készülnek, az étterem pedig magyar személyzettel, megfizethető árakkal üzemel majd. A helyszínről maga Jamie nyilatkozott, meglátása szerint a Budai Várnál jobb helyet el sem tudna képzelni a terv szerint jövő tavasszal megnyíló étterem számára.

Fotó: facebook.com/jamieoliver

Fotó: facebook.com/jamieoliver

 

Az étteremlánc újabb tagjának létrehozásában a magyarországi partner a Zsidai Gasztronómiai Csoport, akiket maga Jamie Oliver választott ki a feladatra. Nem véletlenül, hiszen a Zsidai család több, mint 33 éve jelen van a magyar gasztronómiai életben, számos, országos hírű éttermet üzemeltetnek sikeresen. Elmondták, partnerként rengeteg szigorú szabálynak kell megfelelniük, az étterem működését rajtuk kívül Londonból is figyelemmel kísérik majd.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Gasztró

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére