A MySpace tetemén táncol a Facebook?

Mind regisztrálva voltunk, hetente cseréltük a profilzenénket, a Googleben kerestünk előre gyártott profil témákat, vagy ha jobbak voltunk, akkor Photoshoppal szerkesztettünk, és általában megköszöntük az új ismerősöknek az „addot". A Myspace.com közösségi oldal 2003-as indulásával hihetetlen gyorsan berobbant a netes világba, saját netikettet kialakítva évekig vitte a prímet a közösségi oldalak versenyében, amatőr zenészek ezreinek nyújtott tárhelyet és irányította őket a siker felé vezető útra. Imádtuk a lehetőségeit és egyszerre szidtuk azoknak hiányát. Aztán 2008-ban a Facebook megölte.

Hogy azonban méltóképpen emlékezzünk meg róla, ebben a cikkben a legfontosabb szempontokon alapuló összehasonlítással szemléltetjük a különbségeket. Biztos vagyok benne, hogy vannak olvasóink, akiknek a Myspace.com marad az örök, az eredeti, viszont kétségtelenül több felhasználó preferálja Zuckerberget (Mark Zuckerberg, Facebook alapítóatyja, 1984) mint Tomot (Tom Anderson, Myspace alapító, 1970)

Felhasználói eloszlás
Míg a Myspace főként a tinédzsereket célozta meg, addig a Facebook az egyetemistákat, főiskolásokat tekintette elsődleges felhasználói körének (eredetileg egyetemi honlapnak indult Facemash néven) Ahogyan azonban a két weboldal növekedett úgy változott a felhasználói körük is. Napjainkban a fiatalok gyakran mind a kettő oldalon rendelkeznek egy profillal. Az igazi különbséget ilyen tekintetben már a munkáltatók és a különböző cégek megjelenése jelenti a két oldalon. A Facebook hatalmas számú cég és egyesület profiljának és oldalának nyújt tárhelyet, akik egyaránt keresik munkatársaikat az oldalon, valamint nagyon sok álláskereső találja meg őket és jut munkához a Facebook által. Ha valakit komolyan foglalkoztat a munkakeresés, érdemes a Facebookon is körülnéznie, a Myspace-t azonban elfelejtheti, hiszen ott nem találhatóak meg a cégek, sokkal inkább a zenészek, komikusok, divattervezők rejtekhelye. A kreativitás a Myspace.com-on bujkál. A Facebook.com weboldalnak amúgy 845 millió felhasználója van, talán azért is, mert nagyon sok különféle nyelvre be lehet állítani (még a kalózok nyelvére is!) A Myspace ezzel szemben csupán szerény 30 milliós felhasználóval büszkélkedhetett 2011 decemberében.

 

Alkalmazások

A Facebook körökkel veri a Myspace-t az alkalmazások számát tekintve. Nem is csoda, hiszen a Zynga (tőlük származik a mindenki által „kedvelt” Farmville, többek között) szoftverfejlesztő csapattal szerződésben álló Facebookon ezer és ezer különféle játékot találhatunk. És ezek csak a játékok. A céges oldalak és márkák különféle saját alkalmazásairól nem is beszéltünk. Nagyrészüket a Facebook csapata hozza létre, de az is előfordul, hogy a cégek maguk kérik meg a rajongóikat, hogy segítsenek nekik az alkalmazásfejlesztésben. Nem csak a rajongói oldalak, üzleti profilok, de a Facebook maga is különféle módon próbál újra és újra megújulni, a legutóbbi példa a „Ticker” néven elhíresült hírfolyam, ami csak úgy ontja magából ismerőseink tevékenységeit, vagy a sokak által kritizált, de hatalmas lehetőségeket rejtő Timeline (Idővonal)
Kreativitás
Annak ellenére, hogy nagyon sok alkalmazás van a Facebookon, felhasználói profilunk kinézetén azonban olyan sokat csinosítani nem tudunk. Még a legújabb Idővonal nevezetű profilelrendezés is viszonylagosan egyformán jeleníti meg a felhasználókat, így a sok művészlélek annyira nem tudja magát kiélni. Ezzel szemben a Myspace profiloldalunkat kedvünk szerint alakíthatjuk és formázhatjuk, megmutatva, hogy mire vagyunk képesek. Ez persze nem jelenti azt, hogy a Facebookon nem érvényesülhetnek az egyedibb felhasználók.


Csoportok

Mind a kettő honlap felkínálja a lehetőséget, hogy létrehozzunk vagy csatlakozzunk általunk érdekes témákkal foglalkozó csoportokhoz, vagy a régi osztálytársainkhoz. Ez egyben egy remek mód is arra, hogy olyan emberekkel ismerkedjünk meg, akiknek megegyezik az ízlésük a miénkkel. Természetesen az, hogy mennyire használjuk ki a lehetőségeket, az pusztán rajtunk múlik, hiszen az aktivitásunkat megfigyelhetjük a különböző csoportokban, és ettől függetlenül el is hagyhatjuk őket. Általánosságban viszont a legtöbben a Myspace csoportjait szeretik. Ez talán annak is köszönhető, hogy nagyon egyszerűen megtalálhatóak a csoportok a honlapon különböző kategóriák alatt, és hogy hány ember aktív abban a csoportban. A Facebook ezzel szemben csupán azt mutatja meg neked, hogy ismerőseid milyen csoportokba léptek be, azt feltételezve hátha téged is érdekel. Nagyon nehéz ebben a témában dönteni, hogy melyik a jobb, itt minden pusztán a felhasználóra van bízva, hogy melyik oldal csoportjait preferálja.
Spam-levélszemét

A spam nem jelent problémát a Facebookon, hiszen egy legutóbbi opciónak köszönhetően azt is be lehet már állítani, hogy egyetlen közös e-mailben kérünk értesítőt a honlapon történtekről, szemben azzal, hogy régebben csak azt lehetett, hogy miről kérünk levelet, és azok szépen egymás után repültek be a levelesládánkba. Myspacen azonban gyakori, hogy vírusokat küldenek egymásnak a felhasználók (bár ezek már Facebookon is megjelentek „csábító” videó posztok formájában) nem csak egymás falára, hanem levél formájában is jöhetnek olyan üzenetek, ahol felnőtt tartalmú fizetős honlapokra irányítanak át az olvasás után.

Visszhang a médiában

A hiányosságai ellenére a Myspace nem igazán kap negatív visszhangot a médiában, nem hívják fel a figyelmet rá úton-útfélen. Talán egyedül arról lehet néha olvasni, hogy a tinik milyen felelőtlenül mutogatják magukat a kamerának és adják ki adataikat a honlapon idegeneknek, akik az esetleges későbbi személyes találkozás reményében fűzik őket. Ez azonban bármelyik közösségi oldalon megtörténhet. A Facebookot mostanában elég sok negatív bírálat érte. Egyfelől, azért ahogyan a reklámokat reprezentálják a honlapon, csak úgy nyomják a felhasználók képébe az egyre inkább zavaró, elrejthetetlen reklámokat az oldalon. A másik dolog a privát szféra megőrzésével kapcsolatos dolog, hisz lassan alig van olyan tevékenységünk, amit elrejthetnénk ismerőseink elől az oldalon, ez sokak számára zavaró lehet. Ennek eredményeként, sok felhasználó, aki a Facebookot használta, átpártolt a Myspacere.

Valójában azonban, hogy ki melyik közösségi oldalat szereti és használja az nagyon könnyen eldönthető pár napos aktív tagság után is. Fizetni se kell, bankkártyánk adatait se kérik a regisztrációnál, és ami a legjobb ezekben az oldalakban, hogy több száz van belőlük. ( A kifejezetten magyaroknak készült Iwiw és MyVip talán majd egy másik cikkben) Ha csak a legújabb trendeknek szeretnénk megfelelni, akkor évről évre vándorolnunk kell majd a honlapok között. Ha meg valóban a kapcsolattartás a célunk, akkor úgyis meg fogjuk találni melyik a számunkra legmegfelelőbb oldal.

 

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Spiritusz

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére