A képzőművészet gazdasági kontextusba helyezése az emberiség minden korszakában alkalmas volt arra, hogy érdekes viták alanya legyen, de talán soha sem volt aktuális az összefonódás, mint napjainkban. A legkézenfekvőbb vetület nyilván a művészet megélhetési aspektusa: a művész alkot, majd az alkotást a profit-orientált galériák tajtékjai közé veti. E tekintetben a siker anyagi, akkor realizálódik, ha a galéria és a művész is elégedetten számolgathatja a pénzét. A művészeti piac működése vagy adott esetben diszfunkcionalitása azonban csak egy szegmense ennek a területnek.
Mi van például a non-profit képzőművészeti intézményekkel? Vagy, hogyan jön a képbe a politika (jó-jó, persze a nemzeti kultúra ápolása miatt – de mégis, pontosan milyen megfontolások alapján teszi mindezt, és milyen vitákat generálhat ez a belépés?) A művészet és a művészeti intézmények fenntartásának alternatíváit nagyon gyakran maguk a művészek modellezik véget nem érő ötletek gyakorlati megvalósítása során.
Érdekes továbbá a művészet, mint munka, megélhetés ábrázolása. Ez kézenfekvőnek tűnik, a közeg általában mégsem szereti kidomborítani. (Hiszen a művészek jellemzően az anyagiasság pocsolyája fölé helyezik magukat, egyfajta erkölcsi piedesztán – vagy legalábbis általában ezt gondoljuk róluk). Pedig érdekes ez a terület, ráadásul rengeteget változott a globalizáció és a posztmodernizmus hatására.
A kiállítás címe részben utal egy ismert és népszerű társasjátékra, mely a szocializmus korának kedvelt időtöltése volt, és amelyet a Monopoly ideológiailag elfogadható párdarabjaként alkottak meg az 1960-as években. De Gazdálkodj okosan! a címe a múzeum gyűjteményének egyik darabjának, a Hejettes Szomlyazók csoport nagyméretű installációjának is.
Ez a mű természetesen a társasjátékot használja kiindulópontként és nagyítja fel óriási méretűvé úgy, hogy a játék ábráiból „realisztikus” – ám kissé naiv hangvételű – festmények keletkeznek. A játékhoz hasonlóan a kiállítás is társas tevékenységként tekint a gazdaságra épp úgy, mint a művészetre még akkor is, ha a gazdasági élet szereplői ezt a területet egy pusztán matematikai képletek, vagy valószínűségek alapján működő területnek szeretnék láttatni.
Mindig jók az olyan tárlatok, ahol a művészi formák helyett a tematika, és nem a forma a gyűjtemény alapja. Egész egyszerűen azért, mert változatosabb élményt nyújt, kevésbé fárad el benne a szem, és az elme, hiszen mindkettő folyamatosan újszerű ingereket kap (igaz, akkora elmélyedést nem nyújt, mint forma-tematikájú tárlatok). Így van ez esetünkben is, ahol a videó-installációtól, az óriás társasjátékon át, a ceruzarajzig van itt minden.
Nekünk valami olyasmi jött le belőle, hogy a pénz, ha nem is boldogít, igencsak megihlet.
Hozzászólások