A Moszkván 9-kor az óra alatt

Be kell valljam, már most, itt a legelején, hogy én még soha, semmikor, semmilyen esetben nem találkoztam senkivel, semmilyen okból a Moszkva téri óra alatt. Az első követ az vesse rám, aki még soha nem találkozott senkivel, semmilyen okból a Nyugati téri forgó óra alatt. Valaki?

Kulthely, fogalom, bázis, alap, fix pont, meg ehhez hasonló főnevekkel nevezik azt a bizonyos órát, ott a Moszkván. Ha lenne neki mája (ami nincs neki, hiszen egy óra, bár ezt még senki nem vizsgálta meg, mármint azt, hogy van-e mája, az, hogy óra elég nyilvánvaló, szóval ha lenne mája ), biztos óriásira dagadna. Hiszen most sok helyről erről a bizonyos óráról hallani.
A Moszkva teret átalakítják, aminek ideje igencsak eljött. (bár úgy tudjuk ez az idő min. 5 év…) Az a szegény óra mit vétett, milliók imádják – kis túlzással – csak egy festés és máris mehetne vissza a helyére, az új helyére. Ezt sok-sok ambiciózus ember is így gondolja, és a "Moszkva téri óra megmentése akció" keretein belül egy petíciót írtak és arra buzdítanak, hogy minél többen írjuk alá, szignónkkal támogatva e nemes célt.
Vajon tényleg ennyire kéne ódzkodnunk a változásoktól, vajon, ha az átalakítás után egy másik óra alatt kellene találkozóinkat lebonyolítani, akkor az már más lenne, vajon kihatna ez a találkákra is? A kultúra egyik fő motívuma, hogy megőrizzük őseink ránk hagyott értékeit, ha ez így van – ami persze így van -, akkor a válasz igen. Vigyáznunk kellene arra a csöpp, törékeny órára ott a Moszkván. Képzeljük el, ahogy leszedik, betörnek az üvegei, meghajlanak a mutatói, leesnek a számai, zúzdába kerül vagy újrahasznosítják, lelke az órák mennyországába kerül, és elbüszkélkedik a többi megboldogult órának, hogy ő micsoda nemes feladatot látott el évekig és majd bekerül az elitbe, ahol a régi paloták bimbamjai, ókori napórák lelkei vannak.
Sokan sírnának, bár lehet, hogy ő nem, lehet, hogy ő úgy érzi, hogy már lejárt az ideje, az utolsókat kattanja. Nem tudhatjuk, nem tudunk órául, és lehet, hogy ezt is, mint sok mindent ezen a planétán, kedvünk szerint építünk fel vagy pusztítunk el.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Spiritusz

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére