Majmok. Együtt. Erősek.

A majmok bolygója: Háború

2017. 07. 13. 17:48 - Hancsók Barnabás/filmtekercs
A majmok bolygója: Háború nemhogy méltó lezárása az új trilógiának, de magasan ki is emelkedik belőle. Így kell igazán jó blockbustert forgatni!

Mióta a 2011-es, Lázadás alcímmel ellátott részben a Föld lett a majmok bolygója, sejtjük, hogy itt valami többről és másról van szó, mint az 1968-as Charlton Heston-klasszikus újrameséléséről. Hogy valójában miről, azt azonban csak a jelenlegi, harmadik részből tudhatjuk meg teljes bizonyossággal. Az első rész ember által felokosított majmai ugyanis a Forradalom alcímet viselő, újfajta evolúciótörténete mellett újat mondani kevésbé tudó második epizód után újra igazi valójukban térnek vissza, hogy beteljesítsék sorsukat.

majmok bolygója

A Háború tehát ugyanolyan, sőt még intelligensebb, mint a Lázadás volt. Mert ez a trilógia bizony ilyen: intelligens, elgondolkodtató, sokatmondó. A lélegzetelállító látvány (amiben a harmadik rész szintén kenterbe veri az első kettőt, pedig azok sem csúnyák) kérge alatt ott lapul a világ sorsával való törődés. A majmok bolygója: Háborúban ezt végre ki is mondja – nem túl szájbarágósan, csak hogy mindenkinek érthető legyen – a Woody Harrelson által megformált ezredes: az ember megbolygatta a természet törvényeit, így a pusztulást csak magának köszönheti – a természet bosszút áll. De vajon az új teremtmények, a szuperintelligens majmok a természet részei? Jelentheti ez az ő győzelmüket?

A film végén erre is választ kapunk, az azelőtt lévő szűk két és fél órás játékidő viszont még számtalan fordulatot is meglepő húzást tartogat a nézők számára. Az első bő fél órában például minden jelenet – legyen szó akár harcról, felderítésről vagy épp a majomhorda jövőjének tervezéséről – olyan pattanásig feszült, hogy bátran ki merem mondani,

ennyit mostanában egy thrilleren sem izgultam, mint most A majmok bolygója: Háborún! Aztán ott vannak az utalások és kikacsintások. A fentebb már említett evolúció mellett itt egy másik teremtéstörténet, a Biblia egyes elemeire is egyértelműen ráismerhetünk (Jézus megkínzása Pilátus előtt és a zsidók menekülése Kánaán földjére mindenképp eszünkbe juthat), éppúgy, mint az eredeti Majmok bolygója-filmek megidézett jeleneteire (az előzetesben is látható vízparti lovaglás snittje stb.). Sőt, ha kicsit figyelünk az új majmok nevére (például Corneliusra, aki főhősünk, Caesar előző rész óta született kisfia), még érdekes kapcsolódási pontokat is találhatunk a régi és az új filmek között.

 

A cikk folytatása ITT!

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Film

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére