A Liza, a rókatündér rendezője befejezte az új filmjét

Befejezte új filmje, az X. 45 napos forgatását Ujj Mészáros Károly, a Liza, a rókatündér rendezője...

Befejezte új filmje, az X. 45 napos forgatását Ujj Mészáros Károly, a Liza, a rókatündér rendezője.

A fordulatokban gazdag, skandináv típusú krimiben szerepel Balsai Móni, Schmied Zoltán, Bede-Fazekas Szabolcs és Kulka János, aki ezzel a filmmel tér vissza a vászonra. A további szerepekben is olyan ismert színészeket láthat a közönség, mint Básti Juli, Hámori Ildikó, Szirtes Ági, Fekete Ernő és Szabó Győző.

Megkezdődtek a film vágási munkálatai, és a tervek szerint nyáron, amikor már kezd összeállni a jelenetek hangulata, Csengery Dániel elkezdi a filmzene komponálását. A betétdalokat – a Liza, a rókatündérhez hasonlóan – ezúttal is Tövisházi Ambrus írja. Az X. várhatóan 2018 első felében kerül a mozikba – közölték.

A történet szerint Éva, a gyermekét egyedül nevelő, pszichésen kissé labilis nyomozónő több furcsa halálesetet fedez fel az osztályára kerülő ügyek között. Első ránézésre mindegyik öngyilkosság vagy baleset, de Éva több apró részletre is felfigyel, melyek alapján arra gyanakszik, hogy valójában nagyon profin álcázott gyilkosságokról van szó.

Az X. sodró, gyors ritmusú, erős vizuális világú, pörgős, látványos krimi lesz, épp ezért a forgatást mindvégig nagy titkolózás övezte. A szövevényes krimiben szinte senki sem az, aminek látszik, így a színészek sem nyilatkozhattak szerepükről – áll a közleményben.

A forgatókönyvet Ujj Mészáros Károly és Hegedűs Bálint írta, az operatőr Szecsanov Martin, a film producere Muhi András és Ferenczy Gábor, gyártója a Focusfox.

Az X. című filmnek 489 millió forint gyártási támogatást szavazott meg a Magyar Nemzeti Filmalap.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Film

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére