A legjobb trailerek

2010-es mozifilm-előzetesek versenyeznek az Apple trailer-oldalán. Melyik lesz a legjobb?

A tavalyi évben is el voltunk látva rendesen mozifilmekkel, nagyobbrészt természetesen hollywoodi alkotásokkal. Ezek némelyikét már láthatta a hazai közönség, másokra viszont még várni kell. Akadnak köztük folytatások, van animációs, western, akció, dráma, no meg vígjáték, szóval a választék szépen felöleli a különféle filmes műfajokat.
Igazán jó trailer-t készíteni felér egy művészi alkotással. Nem szabad túl sok puskaport ellőni benne, viszont elegendő információt kell beletenni, hogy a látottak alapján a néző hajlandó legyen elmenni a moziba és kifizetni a jegyet az egész filmért. A jó trailer figyelemfelkeltő, ráhangolja a nézőt a filmre, viszont nem árul el túl sokat, csak egy apró bepillantást enged az egészbe, ugyanakkor feszültséget kelt, hogy az ember többet akarjon látni. A jó trailer olyan, mint egy kellemes előjáték, amelyet ideális esetben frenetikus szex követ. Már amikor… sok előzetes ugyanis minden poént, akciót és drámát bemutat, melyek után a filmet már nem is érdemes megnézni. Sok trailer egyenesen jobb, mint maga a film, amihez készült, mert pergősebb, viccesebb, érdekesebb és izgalmasabb.
A trailer „műfajának” népszerűségét az is jelzi, hogy a fanatikus filmrajongók képesek csupán egy előzetes miatt kifizetni az egész mozijegy árát, csak hogy láthassák legújabb kedvencük néhány részletét. Emlékezzünk csak 1999-re, amikor George Lucas apránként kezdte csepegtetni a Star Wars – Baljós árnyakat… a nézők szinte megőrültek.
Az Apple iTunes Trailers-csapata több száz 2010-es film közül válogatta ki azt a tizenötöt, amely bekerült a döntőbe. A verseny állása figyelemmel kísérhető, és természetesen a nézői visszajelzések is befolyásolhatják a végeredményt.
Lássuk hát, mely filmek előzetesei versengenek egymással!

Oliver Stone 1987-es remekműve a Tőzsdecápák, amely legjobb férfiszínész-Oscar-t hozott Michael Douglas-nek, Charlie Sheen együtt játszott apjával, Martin-nal, a nézők pedig betekintést nyerhettek a globális pénzügyek bonyolult világába. A kapzsiság jó, a folytatás azonban már kevésbé, a Tőzsdecápák 2 – A pénz nem alszik ugyanis igencsak felemásra sikeredett, hiszen az első részhez képest jóval kevesebb feszültség van benne. Ideje lenne Stone-nak ismét valami jó kis politikai drámát készítenie, mert abban a legjobb.

2001 óta Harry Potter-lázban ég a világ, és bár lehet azon vitatkozni, hogy a Lennon-szemüveges, villámtetkós varázslótanonc története mennyire eredeti, a könyvekből készült filmadaptációk igen szépen teljesítenek a mozikban. A legutolsó filmet két részben láthatja a nagyérdemű, ami a cinikusabbak szerint nem más, mint sima pénzlenyúlás, tény viszont, hogy a Harry Potter és a halál ereklyéi második részével le fog zárulni egy korszak az Álomgyárban. A trailer-versenyben az első rész előzetese vesz részt.

Natalie Portman végre befutott színésznővé érett. Megannyi változatos szerep után Leon egykori tanítványa idén begyűjtötte a legjobb női főszereplő Arany Glóbusz-át dráma kategóriában. A Fekete hattyú több Oscar-nevezést is magáénak tudhat, és egyike a leginkább várt filmeknek. Érdeklődve várjuk tehát Darren Aronofsky balett-thrillerét.

Könnyű nőcske. Ez a cím sokat mondó, már abban az értelemben, hogy mit várhatunk el egy olyan filmtől, ami arról szól, hogy egy hétköznapi lány tévedésből a suli szexbombájává válik, majd a hazugságok és félreértések egyre szövevényesebbé válnak. Emma Stone „tehetsége” nem kifejezetten színészi kvalitásaiból építkezik, de amíg az ehhez hasonló „romantikus” blődlikre és a garantált happy end-re van fizető közönség, addig el leszünk látva ilyen filmekkel. Ízlések és ficamok…

Az angol rendező fenegyerek, Danny Boyle néhány éve felért a csúcsra a Gettómilliomos-sal. Legújabb filmje betonkemény pszichodráma, amely igaz történetet dolgoz fel: egy hegymászó balesetet szenved, aminek következtében egy szikla alá szorul a karja. Több napig tartó menekülési próbálkozás után arra jut, hogy a szabadulás érdekében levágja beszorult végtagját. A főszereplő James Franco-t Oscar-ra jelölték alakításáért, a kritikusok odáig vannak a filmért, a trailert látva pedig kétségünk sem lehet afelől, hogy Boyle megint nagyon odatette magát.

Pancser police. Újabb elcseszettül béna magyar filmcím, Will Ferrel és Mark Wahlberg, Eva Mendes, no meg egy cameo erejéig Samuel L. Jackson és Dwayne „A Szikla” Johnson. Igen, ez egy akcióvígjáték, ami a Halálos fegyver szintjén óhajt haladni, és bár azt a lécet sohasem ugorhatja meg, kellemes kikapcsolódást nyújt a rendőrös utállak-de-azért-a-végére-mégis-haverok-leszünk-típusú filmek sorában.

Michelle Rodriguez a Halálos iramban-filmek, a SWAT, az Avatar és a Machete után elsőszámú latin bad-ass harcosnővé lépett elő, aki hatalmas kéziágyút cipelve is képes szexi maradni, és ha csúnyán néz az emberre, gatya nem marad szárazon. A Föld inváziója – Csata: Los Angeles című gigazúzásban egy maroknyi tengerészgyalogosnak kell felvennie a harcot az űrből érkezett randa ufókkal, akiknek leghőbb vágyuk a Föld elpusztítása. Akció, akció, akció, és megint csak akció. Mivel nem Michael Bay ült a rendezői székben, akár még jó is lehet a film, a trailere mindenesetre igazi monstre rombolást ígér, aminek láttán még Roland Emmerich is elmorzsolhat egy könnycseppet.

Megaagy a világ a legbriliánsabb, de egyben legsikertelenebb gonosztevője, aki véletlenül kinyírja legnagyobb ellenfelét, így magára marad. Hogy életének ismét legyen célja, létrehoz egy új szuperhőst, aki viszont hamarosan rosszfiúvá válik, így a szerepek felcserélődnek, Megaagynak meg kell állítania saját teremtményét, a végeredmény pedig egy remek kis animációs komédia. A DreamWorks 3D-s filmje látványos, vicces, és csípősen oda-odamondogat a magukat néha túlságosan is komolyan vevő szuperhős-filmeknek.

2010 egyik legjobban várt filmje 2010 egyik nagy csalódása. A Tron – Örökség felmondja ugyan a kötelező házi feladatot, láthatunk fénymotorozást és digitális frizbizést, azonban hiába a vadiúj, 3D-s Rács, amely olyan elképesztően látványos, hogy az ember köpni-nyelni nem tud, nagy kár, hogy az alkotók a forgatókönyvre már alig fordítottak időt. A Tron 2 lehetett volna egy új Mátrix, így viszont csak egy roppant látványos, ámde közepes cyber-film a végeredmény.

Bruce Willis, John Malkovich és Morgan Freeman egy filmben, ami egy képregény-adaptáció, ráadásul akcióvígjáték. Normál esetben mindez jól is hangozna, azonban a RED csak egy újabb menekülős, lövöldözős tucatfilm, amely felvonultat néhány remek színészt, elsüt pár poént, de az eredetiségnek a közelében sem jár.

Pörgő csépelések, videójáték-fíling, mangastílus és garázsrock. Scott Pilgrim kétségbeesetten keresi Ramona-t, a zöld-kék-pinkhajú leányzó áhított szívének elnyerése előtt azonban le kell győznie a csaj hét gonosz exét. Az igaz szerelem persze minden akadályt legyőz, feltéve, ha túléljük az odáig vezető utat. Jótanácsokat osztogató meleg haver, kanadai Amazon és vegarendőrség. Audiovizuális gátszakadás nem csak kockáknak.

Ahogy Jeff Bridges idősebb lesz, úgy válik egyre jobb színésszé, erre jó példa nemrég nyert Oscar-díja is. A félszemű című westernt a Coen-tesók írták és rendezték, ami már önmagában garancia egy jó filmre, ráadásul Bridges-t is Oscar-ra jelölték a szerepéért. Kell-e ennél több?

Álmomban azt álmodtam, hogy álmodom. Leonardo DiCaprio 2010 egyik legjobb filmjében, az Eredet-ben olyan hajmeresztő tudatalatti utazásra indul, hogy abba még Freud és Jung bicskája is beletörne. Négydimenziós akciók, felcsavarodó város, 20 percig zuhanó furgon… az új Batman-filmek után Christopher Nolan ismét maradandót alkotott, és újból feladta a leckét forgatókönyvírásból.

Zack Snyder a 300 és a Watchmen után elsőszámú lassítós akciófejedelemmé lépett elő, akinek filmjei bármilyen körülmények között felismerhetőek, mert látványban annyira lenyűgözőt nyújtanak. A harcos baglyok után most fiatal lányok indulnak tudatalatti csatába sárkányokkal és szamurájokkal, élükön a bájos Emily Browning-gal, aki szép kislányból szép nagylány lett A balszerencse áradása óta. Lassítva bunyózó csajok… kezdődik az Álomháború.

Johnny Depp egy gülüszemű kaméleon. Na jó, csak a hangja, ugyanis ő szinkronizálja a címszereplőt a Rango című animációs filmben. A derék hüllő eleinte házikedvencként tengeti unalmas napjait, míg egy véletlen folytán hős-szerepbe kell bújnia, hogy megvédjen egy ütött-kopott kis vadnyugati porfészket a banditáktól. Rajzolt kalandfilm nagyobb és soha fel nem növő gyerekek számára.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Film

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére