A jó pszichothriller olyan, mint a karácsony: évente csak egyszer jön el. A lány a vonaton ez esetben pedig a Mikulás, aki december 6-án hozott egy kis ajándékot, de azért mindenki tudja, hogy az igazi nem ez.

Túlzottan sikeres bestsellert adaptálni azért nehéz, mert a nézők egy része hatalmas elvárásokkal kezd neki. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy lényegében ma már a mozikban minden krimi egy regény megfilmesítése. A folyamat öngerjesztő, és a mi életünkben a következőképpen csapódik le: a könyvből, amit elolvasunk a nyaraláson, ősszel megérkezik a film.

Idén ez volt A lány a vonaton, amiről valahogy mindenki azt várta, olyan jó filmélmény lesz, mint a tavalyi Holtodiglan. A történet csak addig hasonló, amíg nem használhatunk spoilereket: egy kertvárosban eltűnik egy nő, akinek első pillantásra tökéletes az élete. Ez a nő Megan Hipwell (Haley Bennett), akit a New Yorkba ingázó Rachel (Emily Blunt) mindennap lát a vonat ablakából. Rachel idealizálja a nőt, olyan életet képzel el számára, amilyen neki volt, mielőtt alkoholista lett, csak még annál is jobbat. Éppen ezért amikor a vonatból meglátja, hogy Megan egy másik férfival csalja a férjét, Scottot (Luke Evans), végtelenül dühös lesz, durván leissza magát, és elindul meglátogatni a lányt. Másnap reggel egy fejsérüléssel ébred fel, nem sokkal később pedig a hírekből értesül: Megan eltűnt.

Az egyébként sem lapos alaphelyzetben az adja a csavart, hogy az eltűnt nő Rachel volt férjénél volt bébiszitter. Tom (Justin Theroux) már akkor viszonyt kezdett Annával (Rebecca Ferguson), amikor még házas volt. Új kapcsolatában gyorsan megtörténik a gyermekáldás, pedig Rachel pont azért lett alkoholista, mert nem tudott teherbe esni a férfitól.

Girl on a Train, TheHárom nő és két férfi áll tehát A lány a vonaton középpontjában, és a kortárs krimik szabályai szerint mindegyik sérült, esendő vagy romlott. Scott erőszakos alkat, Tom megcsalta a feleségét, Megan a férjét, Anna egy házas férfival kezdett viszonyt, Rachel pedig alkoholista. Lesújtó képet alkot a kertvárosról a film, miközben külső szemlélő számára – például egy vonatról pillantva – ez maga a tökéletes világ. A kirakatba tett élet és a valóság között feszülő fényév távolság adja más értelemben a párhuzamot a Holtodiglannal.

Két összetevő miatt emlékezetes a film: kiválóak a karakterek és megdöbbentő erejű a mögöttes társadalomábrázolás. Eleve nem jellemző, hogy egy alkoholista nő, különösen egy depressziós alkoholista nő áll a középpontban (talán ilyen volt még az Apátlan anyátlanokban Joan Allen karaktere). Ráadásul Emily Blunt játéka szenzációs, tökéletesen jeleníti meg a karaktert, az apró rezdülésektől a felpuffadt arcig minden részlet a helyén van.

A cikk folytatása ITT!