-Az előző album óta eltelt hét év. Ennyi idő után hogyan hatnak vissza az akkor kimondott és leírt gondolatok?
-Saiid: Bizonyos részről akár aktuálisak is lehetnének, de persze teljesen nem. Egy másik korszakban íródott, egy más világ volt akkor. Én a szövegek nagy részét úgy írom, hogy kicsit önmagamnak, akár későbbre, előretekintve, hogyha visszanézem majd, hogy mit írtam akkor én is tudjak okulni belőle. Az lehet, hogy most másképp fogalmaznám, de a globális üzenetével kapcsolatosan nem hasonultam meg.
-Újonc: Alapvető, világnézeti, életfelfogásbeli kérdésekben nem hiszem, hogy sokat változtam volna az elmúlt hét év során. Persze az ember öregszik, és sok mindent már nem mond ki, amit fiatalon kimondott, vagy egyszerűen csak nem úgy. Nincs olyan kinyilatkoztatás az első albumon, amit kifejezetten szégyellnék, bár a régi cd nem volt annyira, hogy is mondjam, PC, szóval volt rajta egykét hímsoviniszta, homofób duma – ez persze az amerikai rapzene sajátja. Ezeket ma már kihagynám.

-A Kottazűr meg van osztva, ‘olló – fésű’ adja a teljes egészet. Míg az olló az előző lemezre hajaz, majdhogynem folytatja azt, addig a fésű előre mutat, fajsúlyosabb lett. Ezt a vonalat szeretnétek tovább vinni? Hogyan tovább?
-Újonc: Konkrét, hosszú távú terveink nincsenek. Most gondolkodunk egy olyan versesebb albumon, amit szeretnénk jazz zenészekkel együtt elkészíteni. Remélem, hogy szövegileg visszafejlődni nem fogunk. Ameddig élvezzük, addig biztosan csinálni fogjuk a rapet is. Valamiféle megmagyarázhatatlan vonzalmat érzek a frappáns, humoros, ötletes szövegek iránt. Sokszor boldoggá tud tenni pusztán a nyelvi lelemény. Máskor pedig az embernek nincs kedve viccelni, valami őszintét akar. Egyelőre ez a két világ bennem együtt él, és tökéletesen megfér egymás mellett. Mondják: a költő nem rocksztár. Ez bizonyára így van. De ez rap! Az meg, hogy harminc éves korom után mihez lesz kedvem, majd kiderül.
-Saiid: Ha az a kikiáltott tendencia, hogy a duplán az első korong hasonlít az első albumra és a másodikon több élő hangszer szólal meg, akkor ezt biztosan követni fogjuk. Ami viszont nem feltétlenül jelenti azt, hogy témában és szövegben minden marad, mert azt nem tudnánk mi sem elképzelni, hogy egy olyan lemezt csináljunk amin ‘csak’ mély versek vannak meg melankólia és hiányoznak a poénok. Megfér az élőzene mellett a szócsavarás is. Ez a tendencia megy tovább. Úgy képzeld el mintha a Kottazűr 3. albuma lemaradt volna és később csapjuk hozzá. Az egész lineáris.

-Az első albumhoz képest a ‘fésű’ egy nagy váltás. A célközönségetek is változott?
-Saiid: Célközönségünk effektíve nincs. Ahogy az előző lemeznél – mint a jelenleginél is – a saját generációnknak írunk leginkább. Leginkább a közvetlen környezetünknek és a barátainknak, akikkel együtt nőttünk fel. Ahogy ők nőttek – és mi sem álltunk meg – ezért a téma és a forma is picit változott. Kiszemelt célközönségünk nincs, hiszen az első album már azt mutatta, hogy annyira változatos korban és társadalmi hovatartozást illetően a tábor, hogy nem lehet őket kategorizálni.
-Újonc: A közönségünk állandóan cserélődik, változik, fluktuál. Akik úgy érzik, hogy az új album „túl lett művészkedve” azok ma már inkább más előadókat hallgatnak. Vannak viszont olyanok is, akik pont az új album kapcsán figyeltek fel ránk. Beszéltem olyan hallgatóval, akinek az első album túl nyers volt és a Kottazűrre pedig azt mondta, hogy ez már hozzá is szól, hogy kellően felnőtt és megérett. Összességében viszont azt hiszem, nőtt a hallgatótábor.

-Nekem ti vagytok az első olyan zenekar, aminek a fellépését esernyővel álltam végig. Sőt egymás után kétszer. Nem is olyan kis tömeg, nem kevésbé lelkesen nyomta végig a koncertet. Ti ezeket, hogy élitek meg?
-Újonc: Én ezen minden egyes alkalommal meghökkenek: esik az eső, ők meg ott állnak, és mondják a szövegeket…
-Saiid: A ZP-ben nagyon furcsa szituáció volt a színpad mögött. Örülni nagyon nem is tudtunk, mert azt a választ vártuk a rendezőktől, hogy mehet e vagy sem. Nagyon jólesett, hogy ott állnak és várnak ránk, de lehet, hogy feleslegesen várnak, mert a rendezőség azt mondja, hogy esőnap és másik dátumra kell áttenni.

-A két sikeres klippel és egy fix elég nagyszámú közönséggel a hátatok mögött hova helyezitek el magatokat. Underground még?
-Újonc: Nekem az Akkezdet Phiai underground, és mindig az is marad. Az underground szerintem egy életfelfogás, egy világnézet, nem a közönség méretének és összetételének függvénye. Az ember nem választhatja meg a hallgatóit. Amíg nem adjuk be a derekunkat a reggeli műsorok, a valóság-, és kibeszélő-show-k felkéréseinek, és ugyan azt csináljuk, amit tíz éve: csak zenélünk, addig szerintem beszélhetünk undergroundról. Persze nem a szó eredeti-, „földalatti” értelmében – hiszen a zenekart sokan ismerik és hallgatják -, hanem morálisan. Az Egyetem tér volt az első olyan helyszín, ahol azt éreztem, hogy, na, ez már nem olyan, mint régen. És az ijesztő az, hogy nem is tudtam, hogy hova megyek. Szervezési kérdésekben eléggé tájékozatlan vagyok, mindig elfelejtek utánanézni a helyszíneknek és a lineup-nak. Nem szeretnék városimázs-zenekarrá válni, szeretnék azoknak, és olyan környezetben zenélni, akiket, és amit mi megszoktunk, és megszerettünk.
-Saiid: Roadshow-n nem fogtok minket látni… (nevet).
-Újonc: Nem akarunk kamion tetején állni, nem akarunk pártszékház előtt, a Parlament előtt, a Kossuth téren fellépni. Úgy gondolom, hogy nemhogy hátrányomra váltak volna az elmúlt évek, sőt, egyre szigorúbban ragaszkodom az elveimhez. Minél ismertebb egy zenekar, annál jobban kell vigyáznia arra, hogy mit, hol és hogyan csinál vagy nyilatkozik.
-Saiid: A klipet, mint olyat, már önmagában szeretik egy nagy választó vonalnak tekinteni. „Hogyha már kliped van nem vagy underground.” Az internetes korszakban nem is kell, hogy a tv játssza, fogjuk a kézi kameránkat és bármit lehet csinálni. A mi klipünk nem olyan apropóból jött, hogy na, akkor most benyomulunk a TV-be. Volt egy lehetőség a Zenebuddhizmussal kapcsolatban. Az meg külön jó volt, hogy kipróbálhattuk, hogy a képi világban mit tudunk összerakni. Ezen kívül lesz is még, szeretnénk még sok klippet.
-Újonc: A zene vonzotta be a lehetőséget. Olyan rég óta működtünk együttesként, hogy szinte már nevetséges lett volna, ha nincs egy klipünk. Meg tényleg, ameddig az ember elgondolkodik, hogy hogyan fizeti be a jövő havi számlákat, addig underground (nevet).

-Ez a lehetőség a tehetségkutató volt? Nem volt fura a késői „felfedezés”?
-Újonc: Szerintem mindenki tisztában volt vele, hogy ez nem egy újdonsült formáció. Kicsit kivételezve lett velünk. Bár már nem vagyunk fiatal, feltörekvő zenészek, a Redbull-osok érezték, hogy még mindig aktuális a dolog.

-Volt tervben egy szóló album, arról lehet tudni valamit?
-Újonc: Nekem volt egy szóló projektem, ami sajnos elszállt a merevlemezről. Ami megmaradt, abból pedig szeretnek majd egyszer csinálni egy nosztalgikus hangulatú mixtape-et. Valószínűleg le lehet majd tölteni a honlapról. Egyébként nekem a szóló próbálkozásaim mára az otthoni versírásra korlátozódtak. Így tökéletesen kiélhetem az effajta igényeimet. Rájöttem, hogy egyedül rap zenét semmiképp sem szeretnék, fellépni pedig még annyira sem. Annyira megszoktuk már egymást a Márkkal, hogy a másik hiánya a színpadon olyan lenne, mint amikor a mankót kiveszik a féllábú hóna alól. Azonnal elesik. (nevet). Azt el tudom képzelni, hogy ha slam poetry-re, spoken word fellépésre vagy versfelolvasásra hívnak, fellépnénk külön is, de azt nem, hogy mi, mint az Akkezdet tagjai, szólóban folytassuk. Egyébként pedig a mostani albumon is vannak szóló számok. Ha van olyasvalami, amit csak Márk vagy csak én szeretnék elmondani, annak is megvan tere és lehetősége a közös lemezen.
-Saiid: De, hogyha szóló album születne az is kiegészítené az egyébkent is közös fellépést.

-Örülök, hogy említetted a Slam-et. Egy olyan kezdeményezésről beszélünk, ami a kortárs irodalmunknak egy újabb lendületet ad. Nem jár teherrel egy ekkora szerepvállalás?
-Saiid: Szerencsére olyan jó a helyzet, hogy akár, mi ki is szállhatnánk az egészből. Önjáróvá vált. Már csak azért is kiléphetnénk, mert nem mi kezdtük el. Ez egy, urbánus legenda hogy mi vagyunk a Slam Poetry. Mi egy meghívásnak tettünk köszönettel eleget és talán részünkről talán ott indult el az egész. Amikor összeeresztettek kortárs költőket, magyar rapperekkel, akkor mi voltunk ott az egyik legismertebb név a rap oldalról. Aztán jött a lelkesedés és elkezdtük a saját estjeinket.
-Újonc: Nem rajtunk múlik a magyar slam jövője. Működik magától, szépen szerveződik alulról, ahogy kell. Nincs rajtunk akkora teher, mint amekkorára te gondolsz.

-Van fix magja a Slamnek?
-Újonc: Egyre bővül, elképesztően gyorsan. Először inkább barátok jártak le, de most már olykor egy-egy slam poetry-est közönsége is több száz főre rúg. A Toldi moziban nemrég pl.: kétszázan voltak. Szerintem a slam és a spoken word abszolút hiánypótló műfaj. Most megint szükség van rá… volt ez már így a neoavantgarde-ban vagy a beat-korszakban is.

-Számaitokban a kortárs irodalom és a zene elég sok helyen összemosódik. A Zenebuddhizmusban pl. helyet kap Petri is. Pl.: Édesapád (Závada Pál) aki jelenleg non plus ultra a magyar kortárs irodalomban rád mekkora hatást gyakorol?
-Újonc: Apukám, mint apa nagy hatással volt, és van rám a mai napig. Fölnézek rá, és büszke vagyok arra, amit csinál. Állandóan próbálok neki megfelelni, még ha nem is tudatosan teszem ezt. Viszont elsősorban nem az ő műveiből táplálkozom. Ismerem őt, és tudom, hogy megérti, hogy már maga a Závada név, mint olyan, elképesztő előnyökkel és hátrányokkal jár. Akarva-akaratlanul összehasonlítják a fiút az apával. Kevés az, aki objektíve tudja vizsgálni a szövegeket. Valljuk be, hogy ha valami hasonlót, és ez által nyilván gyengébbet csinálnék, mint az Apám, akkor annak tényleg semmi értelme nem volna. Mindazonáltal az ember nem tudja a saját szüleit, származását, gyökereit meghazudtolni. Biztos sok hasonlóság fölfedezhető az ő és az én írásaim között. Tehát főleg más kortársak- és persze a klasszikusok műveiből merítek ihletet. Próbálok minél több és változatosabb információt begyűjteni arról, hogy ki mit, és hogyan ír.

-Hogyan készülnek a számaitok?
-Saiid: Ez teljesen változatos, valamelyiknél pl.: a zenéhez kiválasztunk egy szöveget, mert hangulatában passzol hozzá, persze olyan is volt, hogy témára írtunk. Szövegben meg teljesen különbözik az alkotói folyamat. Én hirtelen írok. Egybe kijön belőlem a szöveg, vagy, úgy hogy feljegyzéseket írok, amiket aztán felfűzök egy szárra. A Kis Kece is az előbbi volt. Azt hiszem tíz perc alatt írtam meg. Nem egy bonyolult szerkezet, egy sémára van ráhúzva, aztán szépen jöttek a sorok. Ez ilyen freestyle-írás szerűség. Peti meg teljesen máskent dolgozik, sokkal tudatosabban ír, utólagosan is javítgatja a szövegeket. Ennek köszönhetően is van egy balansz közöttünk. Nem lehet túl mesterkélt, de kohézió nélküli sem.
-Újonc: Velem is megtörténik olykor, hogy valamely szöveg spontán születik meg. Nálam is igaz, hogy, ami ösztönösen jön, az általában jobb. Csak a munkatempó az, ami alapvetően lassabb, mint a Márknál. Én utána még bajlódok vele egy sort.