A kicsik közül is kilencen jutottak az elődöntőbe

Kilencen jutottak tovább a kicsik, a 7-15 évesek korcsoportjából a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató idei szériájának pénteki adásából...

Kilencen jutottak tovább a kicsik, a 7-15 évesek korcsoportjából a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató idei szériájának pénteki adásából, amelyben csaknem 30 ifjú tehetség mutatkozott be.

A Miklósa Erika Kossuth- és Liszt-díjas operaénekesnő; Batta András Széchenyi-díjas zenetörténész; Kesselyák Gergely, az Operaház első karmestere, Liszt-díjas művész; Várdai István Liszt-díjas csellóművésszel és Balázs János Liszt- és Prima díjas zongoraművész alkotta zsűri minden tagja idén is egy-egy hegedű alakú szobrocskával közvetlenül továbbjuttathat egy versenyzőt, akit az elődöntőben is szeretne látni.
Szoborral jutott tovább két hegedűművész: Abouzahra Amira, aki így már két kis hegedű boldog tulajdonosa és Teo Gertler, a pozsonyi kisfiú, akit Miklósa Erika szerint az angyalok küldtek közénk. Ugyancsak szoborral került az elődöntőbe a trombitás Ligabue Sergio, róla kiderült, csak pizzával lehet eltéríteni a gyakorlástól, a szaxofonos Babai Aletta Borbála, aki azonban ennek ellenére sem cserélné le a hangszerét hegedűre és a csellista Simic Aleksander.
“Megvédted a cselló becsületét!” – dicsérte a fiú produkcióját a felvételről sugárzott műsorban Várdai István, majd a zsűritag hirtelen felállt székéből és a díszletből bevitte ritkaságnak számító Stradivari csellóját a stúdióba. A megilletődött Simic Aleksander a több száz éves hangszeren is előadta versenyművét.
A zsűritagok közös döntésével jutott tovább a debreceni Tóth Blanka (fuvola), aki Holozsai Eszter, a tavalyi korcsoportgyőztes unszolására jelentkezett a műsorba; Magyary Timót (szaxofon), ő nemcsak klasszikus, hanem dzsesszzenét is nagyon szívesen szólaltat meg a hangszerén; Remenyik Balázs (zongora), a komlói fiúnak a zongorázás az élete és Ioni Eduárd Gyula (zongora), aki Csíkszeredáról érkezett, hogy a tavalyi után ismét megmutassa tehetségét, most sikerrel.
Az idei széria műsorvezetői, Bősze Ádám és új társa, Koltay Anna. A három korcsoport – kicsik, tinik és nagyok – válogatóit és elődöntőit felvételről láthatják a tévénézők.
A Virtuózok minden korcsoportjában előbb válogatóműsort rendeznek, amelyekből korcsoportonként kilenc-kilenc versenyző jut az elődöntőkbe. A tinik, kicsik, majd a nagyok elődöntőiből három-három versenyző jut a május 26-i élő döntőbe, ahol a korcsoportok győzteseit hirdetik ki és a nézők megszavazzák ki legyen a Virtuózok közönségdíjasa, a június 2-i fináléban pedig az abszolút nyertes születik meg.
Az MTVA sikeres komolyzenei műsorának célja, hogy minél szélesebb körben ismertesse és szerettesse meg a klasszikus zenét és fiatal komolyzenei tehetségeket fedezzen fel.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Zene

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére