A Kárpát-medence ősi művészeti kincseit bemutató album jelent meg

Mintegy 800 ezer esztendő művészetének régészeti gyűjteményekben fellelhető legjavát tárja az olvasó elé a Kárpát-medence ősi kincsei a kőkortól a honfoglalásig című művészeti album, amelyet csütörtök délután mutattak be a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Az MNM és a Kossuth Kiadó gondozásában megjelent több mint ötszáz oldalas kiadványban Vágó Ádám művészettörténész, képzőművész és fotós mintegy kétezer fényképe látható, amelyeket elismert kutatóknak a tudomány legfrissebb eredményeit is felhasználó szakmai ismertetői kísérnek.

A Kárpát-medence honfoglalás előtti korszakairól még sosem jelent meg hasonló összefoglaló jellegű művészeti album, amelyben több, a nagyközönség által korábban sosem látott lelet is helyet kapott.

Csorba László, a múzeum főigazgatója az eseményen hangsúlyozta: a kiadvány minden egyes fotója olyan “önálló műalkotás”, amelyben “nagyon bonyolult módon jelenik meg a művész jelenléte, hiszen elképesztő alázattal rendeli alá magát a tárgy tudományos üzenetének”.

Ez 2015 legfontosabb kiadványa, méltán nevezhető az év könyvének – jelentette ki Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadói Csoport vezetője, aki szerint eddig csupán a világ legnagyobb múzeumai, a párizsi Louvre vagy a British Museum büszkélkedhettek hasonló minőséget felvonultató kiadványokkal.

Hozzáfűzte: bár a még mindig csupán 33 éves Vágó Ádám a “tudatlanság bátorságával” vágott bele az album hat év munkáját követelő megvalósításába, végül a szakmai szövegeket jegyző tudósokkal együtt beleírta magát a magyar könyvkiadás történetébe.

Mint fogalmazott, az albumot lapozva az ember “megérzi az idő állandóságát és tevékenységét”, valamint a “mögöttünk álló hihetetlen kulturális gazdagságot”.

A kötet szerzője, Vágó Ádám elmondta: több száz ember dolgozott közvetve vagy közvetlenül az album megszületésén, amelyben 32 múzeum anyagának legszebb művészeti emlékei szerepelnek.

“Rengeteg örömet leltem ezekben a tárgyakban, talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy még a régészek közt is kevesen vannak, akik ezeket a leleteket mind láthatták és a kezükben tarthatták” – fogalmazott Vágó Ádám, aki a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) által is támogatott kiadvány grafikai munkájáért és a borító megtervezéséért is felelt.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Irodalom

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére