Horváth Ernő szabadúszó fotóriporterként végigkövette a rendszerváltozás körüli időszak számos jelentős politikai eseményét. Ott volt Budapesten Nagy Imre és mártírtársainak újratemetésén és a rendszerváltó tüntetéseken, Berlinben a fal lebontásakor, Jugoszláviában a háborúban, Moszkvában a puccs idején, Romániában a forradalom időszakában.

A kiállítás felidézi az 1988-as és 1989-es március tizenötödiki budapesti tüntetést, ugyanezen két esztendő október huszonharmadikájának az eseményeit, az 1988. június 27-i tüntetést a falurombolás ellen, az 1988 őszi vízlépcső elleni demonstrációkat, az 1989. május elsejei ellenzéki majálist a Jurtában, az öt nappal későbbi kopjafás tüntetést Románia politikája ellen, a Lenin-szobor május 31-i ledöntését a Hősök terén, Nagy Imre és mártírtársai június 16-i újratemetését ugyanott, Kádár János július 14-i temetését, ugyanazon év karácsonyán a temesvári forradalmat, illetve a téli berlini falbontást, végezetül az 1990. július 24-31-én tartott első bálványosi szabadegyetemet.

Mint a kiállítás megnyitójára szóló meghívóban olvasható, Horváth fotóin “kíméletlen őszinteséggel rajzolódik ki az átalakuló közép-kelet-európai régió képe, az események olykor megrázó naturalizmusa, a képen szereplők érzései, a kor hangulata. Emberi sorsok rajzolódnak ki a nagy politikai események mögül, olyan sorsoké, amelyek igazából alakították a nagy politikai eseményeket, de amelyekről a történelemkönyvek egyébként megfeledkeznek.”
“A kiállítás célja feltárni a történelmi összefüggéseket, s mindezeket ébren tartani a felnövekvő fiatal nemzedékekben, világossá tenni a szabadságban felnőtt fiatalok számára, hogy fontos, hogy megismerjék saját történelmüket, s hogy a szabadság nem magától értetődő, hanem azért minden történelmi korszakban meg kell/meg kellett küzdeni.”
A megnyitót követően kerekasztal-beszélgetésen Szájer József mellett Tőkés László, a Fidesz EP-képviselője, valamint Sandra Kalniete lett néppárti EP-képviselő vett részt. Mivel hazájukban mindhárman tevékenyen részesei voltak a rendszerváltás eseményeinek, személyes emlékeik alapján gondolták újra a hallgatóság előtt a 25 évvel ezelőtt történtek hatását hazájuk és a kelet-európai népek közös sorsára. Hangsúlyozták azt az egyöntetű véleményüket, hogy mind az érintett kelet- és közép-európai országokban, mind pedig Nyugat-Európában meg kell érteni: nincs különbség a fasiszta és a kommunista diktatúrák bűntettei között. Fontosnak nevezték azt is, hogy ennyi évtized elteltével el kellene indulni a megbocsátás és megbékélés felé, bármennyire nehéz is ez az út.