Ellie Goulding: A lány, aki a földön jár

Mindig tarol
Ellie Goulding még mindig tarol: Évek óta szeretjük, de mit tudunk róla?

Ellie Goulding még csak 27 éves, de már rengeteg zenei elismerést és slágert tudhat maga mögött, egészen kiskora óta foglalkozik zeneszerzéssel. Az angol énekesnő, zeneszerző első Lights címet viselő stúdiólemezével 2010-ben listavezető volt a Brit Album Charton, és azóta ontja magából a slágereket, sőt Vilmos herceg és Catherine Middleton esküvőjén is fellépett a Buckingham palotában, ami Angliában minden patrióta zenész számára nagy megtiszteltetésnek számít.

A fiatal énekesnő karrierje a 2009-ben megjelent Under The Sheets címet viselő dalával kezdődött, ami bár „csak” az 53. helyezésig jutott a brit listákon, arra éppe lég volt, hogy az Angliában nagy sikerű Little Boots lányzenekar előzenekaraként turnézhasson.
Miután 2010-ben elnyerte az év hangja díjat és más neves elismeréseket is bezsebelt, egy ideig még dalszövegíró karrierjére összpontosított, és 2010 márciusában meglejent első, Lights című stúdióalbuma.

http://antropos.hu/data/8920/2.jpg

Ezen az albumon olyan slágerek szerepelnek, mint a The Writer, a Guns and Horses, vagy a Starry Eyed és több, mint másfélmillió példányban kelt el világszerte.

Második albuma, a Halcyon pedig 2012 októberében látott napvilágot. Ezen található az idei Sziget fesztivál záróprodukciójának fő fellépőjével, Calvin Harrissel közös dala, az I Need Your Love, ami világszerte listavezető volt. Ugyanebben az évben jelent meg Bittersweet című dala a nagysikerű Twilight-filmek befejező részének OST-jén, aminek a Szigeten szintén fellépő Skrillex volt a producere.

2013-ban újra megjelentette második albumát, ezúttal Halcyon Days címmel és új dalokkal a korongon, amik között megtalálható egyik legnagyobb slágere, a Burn is.
Ellie zenéje egészen széles skálán mozog az indie poptól az elekronikusabb hangzáson át az egészen klasszikus hangzásig kiterjed. Munkássága mellett természetesen magánéletét is górcső alá veszi a zsurnalisztika, kiváltképp, mivel legtöbb száma párkapcsolatokról szól. Aktuális barátja a McFly basszusgitárosa, Dougie Poynter.

Jelenleg a The Halcyon Days Tour keretein belül járja a világot, amivel sajnos nem látogat el országunkba, és a magyar fesztiválokat is elkerülte eddig.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Zene

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére