2014. április 21-27.

Fonóban a Budapest Folk Fest

A Budapest Folk Fest, amelyet ötödször rendez meg a Fonó Budai Zeneház. Április 27-ig öt helyszínen lesznek nép- és világzenei koncertek és események, fellép mások mellett a Dresch Quartet, a Csík Zenekar, a CimbaliBand és a baszk Juan Mari Beltran.

A Fonó 2010 óta minden tavasszal megrendezi a folk fővárosi ünnepét, bemutatva a nép- és a világzene legnevesebb hazai és határon túli képviselőit, valamint ragos külföldi művészeket. Ma lesz a Locsolóbál, amely koncert és táncház egyben. Az eseményre a sepsiszentgyörgyi Hevedert, az egyik leghitelesebb és legnépszerűbb erdélyi táncházi zenekart hívták meg a Fonóba.

Kedden Etno-jazz napot tartanak a Fonó Budai Zeneházban, fellép Mezei Szilárd vajdasági hegedűs-brácsás és zenekara, Karoliina Kreintaal észt hegedűs triója, valamint a Dresch Quartet. Szerdán táncház lesz, ezúttal a Békés megyei Méhkerékről, Magyarország legnagyobb román többségű településéről érkeznek hagyományőrzők a Méhkeréki bálba, muzsikál a Szeret és az adatközlő vendégek. Szintén szerdán lesz a Csík Zenekar lemezbemutató koncertje a Művészetek Palotájában.

Csütörtökön, Szent György-napon a Fonóban a Györgyöké a főszerep. Az est házigazdája Lányi György, a Téka zenekar vezetője, fellép Ferenczi György és zenekara, a Rackajam, Pál István “Szalonna” és bandája. Megnyílik Vadász György és Csete György építész közös tárlata, és Szent György-hegyi borokat is kóstolni lehet. A Hagyományok Házában ezzel párhuzamosan a Fölszállott a páva egyik korábbi győztese, a Parapács zenekar ad koncertet.

Idén is lesz “Csak csajok nap” a Budapest Folk Festen a Fonóban: pénteken Szvorák Kati és tanítványai énekelnek, bemutatkozik a Csercsel női kvartett, fellép Csizmadia Anna, a Magony trió és a Forgó zenekar. Aznap este a CimbaliBand a gödöllői Művészetek Házában mutatja be új lemezét.

Szombaton a badacsonyi régió borai lesznek a középpontban a Fonóban, ahol a Buda Folk Band, a Góbé zenekar és a Tallabille zenél. A nagyteremben este a baszk zene egyik legismertebb képviselője, Juan Mari Beltran és zenekara lép fel.

A Budapest Folk Fest gálája a Kobuci Kertben lesz vasárnap. A Fúvós Fergetegen fellép a Fanfara Complexa és román vendége, a Fanfara Shukar zenekar.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Színház

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére