Ivan & the Parazol – Mode Bizarre

Külföldi turnésorozatuk után itthon mutatja be új nagylemezüket az Ivan and the Parazol tagjai.

Újabb kellemes hírrel szolgálhatunk a hazai könnyűzenét illetően. Az alig pár éves Ivan & the Parazol alig egy hét múlva készül bemutatni második nagylemezét. Az albumról eddig megjelent két-három szám mind stílusában, mind pedig formájában az együttes tagjai kreativitásáról, zenei hozzáértéséről ad tanúbizonyságot.

Sikeresen keltették fel a közönségük kíváncsiságát a lemezen lévő egyéb ígéretes nóták iránt. Nos, eljött az idő, amikor meg is mutatják azokat nekünk, alig egy hét múlva, a hajón. Mint azt már az a téli, Antroposnak adott interjúban elmondták, a sokszínűség lesz talán a legfőbb ismérve.

A banda 2011 óta megjelent kis- és nagylemezei sem okoztak csalódást, mi több, még ahhoz is hozzásegítették őket, hogy nemzetközi szinten tudják kamatoztatni tehetségüket, gondolok itt arra, hogy egy pár napja térek vissza az SXSV fesztiválról, az Államokból, ahova közvetlen a Deep Purple társaságában adott koncert utáni londoni turné friss emlékeivel feltöltődve repültek. Akárhogy is, én ott leszek március 27.-én az A38-on, és tollal, papírral felvértezve fogom leírni az említésre méltó pillanatokat. 

 

 

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Party-Koncert-Feszt

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére