Már megint Prodidzsáj

Nagy visszatérők és eddig itthon még nem látott produkciók szerepelnek a Sziget legfrissebben megjelent nevei között. A Prodigy, Lily Allen, a Ska-P, a La Roux és Fink már bizonyított, s nem hiába várják vissza őket a rajongóik, míg az idei Szigeten először láthatjuk Miles Kane, a Palma Violets, Kavinsky, a Jagwar Ma és a Bonobo előadását.

A most bejelentett nevek közt többen nem először lépnek fel a Szigeten, sőt vannak már “többszörösen

szigetelő” zenekarok is. Gerendai Károly ezzel kapcsolatban elmondta: “A Sziget programjainak

kialakításakor azt is figyelembe kell vennünk, hogy a közönség nagyobbik része mindig új látogató, akik a

nagy visszatérőket is először láthatják majd nálunk, a hardcore rajongók pedig lelkesen kérik évről évre,

hogy újrázzanak kedvenceik.

Az esetleges fanyalgók is megérthetik, hogy azt nem hagyhatjuk figyelmen

kívül, ha a Prodigy például minden évben az első 5-ben végez a kívánsággépben. Az pedig biztos, hogy az

újrázók eddig is hatalmas bulit csaptak minden alkalommal és ezt jó eséllyel most is elvárhatjuk tőlük” –

tette hozzá a főszervező.

Akik eddig kevesellték a pörgős bulizenét a Szigetről, azoknak rögvest itt a Prodigy, mely 2014-ban ismét

a Szigeten veszi kezelésbe fanatikus rajongótáborát. Azt ígérik, hogy Keith Flint és társai még a korábbi

jelenéseket is felülmúló, szédületes és megveszekedett show-val szegezik majd a tömeget a fesztivál

legnagyobb színpada elé. Pláne, hogy köztudott, műhelyükben már egy ideje dolgoznak az új lemezükön,

aminek megjelenése a Sziget utánra várható.

Odacsapós koncertre számíthatunk a Ska-P buliján is. A kilencvenes évek közepén öntudatára ébredt,

a világ spanyol ajkú országaiban máig töretlenül népszerű madridi ska-punk együttes, a Ska-P, szintén

nagy visszatérő a Szigeten. Zenéjük végtelenül életvidám, pörgő ritmusú, minden hangjával a hétköznapi

konformizmus ellen lázad, akárcsak provokatív dalszövegeik, melyek kérlelhetetlenül őszinte és

társadalomkritikus üzeneteket hordoznak. Kiállásuk extrém, eddig hét nagylemezük jelent meg, a színpadon

pedig a legintenzívebb produkcióra számíthatunk.

Minden nagy fesztivál kívánságlistájára kell egy olyan fiatal, tehetséges és extravagáns popénekesnő,

aki nem megosztja a közönséget, hanem egyesíti, azért, mert annyira vonzó, annyira cool, annyira tud

énekelni, és még annyi minden mást is tud. Lily Allen pontosan ilyen karakter. Öt éve már, hogy utoljára

nálunk járt, közvetlenségével, őszinte bájával és emlékezetes színpadi show-jával lopta be magát a magyar

közönség szívébe, és idén is mindent be fog vetni annak érdekében, hogy az ujja köré csavarja a rá kíváncsi

tömegeket – a legkevesebb, amit várunk tőle, hogy harmadik szólólemezéből ízelítőt ad nekünk.

Négy megalkuvást nem ismerő zenész alkotja a Londonból elszabadult Palma Violets-t, az egyik

legtökösebb és legígéretesebb poszt-garázsrock bandát, amely az utóbbi időben hírt adott magáról a

szigetországban. Zenéjük, akárcsak stílusuk szabados, pimasz, nyers és faragatlan, kásás, szennyes és

direktbe torzított gitárkarcolatokból áll össze. 2012 januárjában mutatkoztak be a BBC Radio 1-on, s a Best

of Friends című indulóval futottak be, melyet az NME teljesen egyértelműen, az év legjobbjának választott,

míg elkövetőit a legjobb új zenekarnak járó elismeréssel is díjazta.

Elly Jackson hangját minden popzenerajongó ismeri, élvezettel hallgatja és magából kikelve bulizik rá. A

szintipop-lady társa és támasza a csillogásban Ben Langmaid producer-szövegíró-billentyűs; ők ketten a

kétezres évek egyik legnépszerűbb popzenei produkciójának, a La Roux-nak az irányítói. Állandó fellépői a

világ legnagyobb könnyűzenei fesztiváljainak, hozzánk 2011 után felfrissített repertoárral térnek vissza.

Az angliai Birkenheadban huszonnyolc éve született Miles Kane 2007-ben elhatározta, hogy ami

addig szórakoztató időtöltés volt a jövőben legyen eredményes is. A The Rascals 2008-ban megjelent

bemutatkozó albuma, a Rascalize egycsapásra ismertté és népszerűvé tette a zenekart, Kane későbbi

karrierje szempontjából is kiváló előtanulmányoknak bizonyult. Bár a Rascals hivatalosan nem oszlott

fel, Kane néhány éve a szólókarrierjére koncentrál: eddig két önálló munkát jelentetett meg, legutóbb

tavaly a Don’t Forget Who You Are-t, amelynek anyagával készen áll arra, hogy maga mellé állítsa a Sziget

közönségét. Tehetséges dalszerző, és karizmatikus előadó, érdemes rá odafigyelni.

Finket, azaz Fin Greenall brit énekest, gitárost és dalszerzőt kreatív dalszövegírói tehetsége, igényes-
romantikus és elgondolkodtató számai, valamint megfoghatatlan előadói karizmája emeli ki a Nagy-
Britanniában kóborló magányos hősök millióinak sorából. Eddigi pályafutásának bő tíz éve alatt öt

nagylemeze készült el, legutóbb a Perfect Darkness-szel járt nálunk: ez az album a Guardian kritikusa,

Caroline Sullivan szerint annyira felemelő és imádnivaló, hogy sosem akarjuk, hogy vége legyen, és

igen, emlékszünk, így éreztünk anno Fink koncertjén is 2012-ben. Most újra kísérletet teszünk rá, hogy

megállítsuk az órákat, de csak azután, hogy Fink elkezdett játszani az idei Szigeten.

Kavinsky nem egy átlagos szintiboy, hanem egy szuperhősi képességekkel rendelkező kúl figura.

Megszemélyesítője, az elektronikus zenész és producer Vincent Belorgey komoly egyéniség, az egyik

meghatározó és legkreatívabb figurája a francia elektronikának.

Gabriel Winterfield énekes-gitáros, a húros, szintis és dobgépes kellékeken kreativitását kiélő Jona Ma,

valamint Jack Freeman basszeros triója a Jagwar Ma. Zenéjükre a vegytiszta kivételével minden jelző

illik: hiperintelligens és elemien egyszerű, felszabadító és lehúzós, hipnotikus és földhöz ragadt, túlfűtött

és rideg. Eddig egyetlen lemezzel, a Howlin’-nal büszkélkedhetnek, de ez éppen elég volt ahhoz, hogy a

kritikusok és pályatársaik elismerését kivívják. Élőben a legnagyobb fesztiválok népe győződhetett meg

róla, milyen szédítően hatásos produkciójuk, így nem is lehetne időszerűbb, mint most, hogy besétáljunk

szintetikus anyagokból szőtt álomcsapdájukba.

Simon Green, azaz Bonobo zenéje maga a legtisztább és legátszellemültebb transzcendentális meditáció.

A természetes, minden körülmények között kockázat nélkül élvezhető tudatmódosulás megtapasztalása

szinte felfoghatatlan boldogsággal, határtalan eufóriával ér fel, örömfaktora csak ahhoz a végtelenül pozitív

reakcióhoz mérhető, mellyel rajongói a downtempo és a trip-hop műfajt megreformáló elektronikus zenész

új albumát, a The North Borders-t tavaly áprilisban fogadták.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Party-Koncert-Feszt

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére