2014. február 28. - 2014. március 9.

4. Frankofón Filmnapok

Több mint harminc film, 14 országból - Február 28-tól!
A Frankofón Fesztivál keretében megrendezésre kerülő Frankofón Filmnapok 2014. február 28. és március 9. között változatos programmal várja a közönséget az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Filmnapok szervezői a Frankofónia Nemzetközi Szervezete tagországainak filmjein keresztül mutatják be, milyen sokszínű is a frankofón világ.

A hagyományokat követve, a magyarországi független filmforgalmazókkal együttműködésben négy premier előtti vetítés szerepel a programban.

Idén először versenyfilm-kategória is indulnyolc alkotással. A győztes film magyarországi terjesztését megszerző a TV5 Monde csatorna 1000 eurós finanszírozást ajánl fel annak a magyar forgalmazónak, amely a közönségdíjas filmet a későbbiekben forgalmazni fogja.

A Friss és ropogós szekció az elmúlt évek ismert és elismert frankofón filmjeinek krémjéből áll: vígjátékot, drámát és dokumentumfilmet is láthat majd a magyar közönség. Idén nagy hangsúlyt kap a vígjáték, ami egy kétesélyes műfaj, de egy jó filmnél garantált a siker! A vicces pillanotokon túl lesz még borzongás és nem várt fordulat. A társadalmi problémák is előkerülnek a drámákon keresztül, melynek kemény világából olykor a szerelem jelenti a kiutat. Végül, de nem utolsó sorban említsük meg az ugyancsak társadalmi kérdéseket boncolgató dokumentumfilmeket, melyek segítenek megismerni és megérteni a világ és a filmművészet meghatározó korszakait.

A fesztivál különleges eseményei igazi Csemegék: a szervezők többek között rövidfilm-válogatással, egy különleges némafilm-koncerttel, illetve a Visszajárók című nagysikerű francia tévésorozat három epizódjával kedveskednek a közönségnek,amely tavaly megkapta a legjobb drámai sorozatnak járó Emmy-díjat.

A Párizsi Francia Intézet Afrikai Filmintézetével együttműködésben a Filmnapokon látható egy afrikai filmválogatás is, amely, többek között, Sotigui Kouyaté mali származású burkina faso-i színész filmjeiből áll. A vetítéseket az afrikai és karibi világ filmművészetének nagyjait bemutató fotókiállítás egészíti ki.

A kiállítás az Urániában Nemzeti Filmszínházban és a Francia Intézetben március 5. és 25. között látogatható.

Emellett több meghívott rendező is részt vesz a bemutatókon, illetve a vetítések utáni közönségtalálkozókon. 

Teljes árú jegy: 1000 Ft
Diákoknak és nyugdíjasoknak: 700 Ft

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Film

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére