Bristol 2 Budapest

DJ Madd és Youngsta a Corvintetőn
A cím DJ Madd (Simon Péter) magyar származású dupstep producer első nagylemezéről az egyik szám címe. Nekem ez most, hogy úgy mondjam, kapóra jön, egyrészt jól szemleleti a lemez és az album release party „történetét" is. Madd még 2008-ban kezdett el foglalkozni az akkor épp feljövőben lévő stílussal, előtte is írt zenét, leginkább drum and basst. A bristoli hangzásnak múltja van, értelemszerű, aki ezzel akar foglalkozni, nem árt, ha közelebbről megismeri, már akkor, ha komolyan gondolja.

Madd közé tartozott, akik megpróbálták és egy rövidebb londoni kiérő után után 2010-ben Bristolba költözött. A hely szellemével átitatódva persze nem mindenkiből lesz a stílusban felkapott producer, ahhoz leginkább az a fontos, hogy milyen zenét ír. (A legenda szerint Brsitolban még a Mc Donald’s-ban is az egyik helyi rádió szól) Madd az első megjelenései óta minőségi dupstepet csinál, szinte mindegyik track-je – ideértve a remixeket is – kidolgozott, szépen felépített, nem tucat zene. Madd írt súlyos mélyekkel operáló headbangereket (Pitch Black, Murder 96), csakúgy, mint finoman építkező halfstepet Wu-tang mintával feldobva (Good Old days), vagy indiai elemekkel színesített dupstepet (When I First met you). Ennek megfelelően a stílus emblematikus alakjai, például Kryptic Minds és Youngsta is előszeretettel játszották. A várakozásoknak megfelelően az album is elég változatos, és ami fő: elég erős lett.

 

A party elviekben az Outlook fesztivál hivatalos hazai része. A Pula-ban 2012 augusztus 30-án kezdődő fesztivál minden túlzástól eltekintve a jelenleg a legerősebb line-uppal rendelkezik, gyakorlatilag minden olyan producer, dj ott lesz, aki elmúlt tíz évben egyáltalán csinált valamit.
Hazai viszonylatban a felvezetés hálátlan szerepét Matt-U-ra bízták. A szokásokhoz híven, éjfél előtt csupán lézengenek a Corvintetőn, én persze szeretem folyamatában szemlélni a dolgokat, és tisztességgel végighallgattam az Ő szettjét is. Matt-U becsülettel és korrekten végigjátszotta a két órát, volt íve a szettnek, de nyilván nem volt „akkora” a hangulat, mint mondjuk két órával később, amikor Madd állt oda a pultba. Mondjuk J: Kenzo: Roteks-ért kifejezetten hálás voltam.

 

Az ilyen albumbemutató partykon általában a lemezt játsszák le elejétől a végéig, ehhez képest Madd-nak van annyi jó zenéje, hogy az album ütősebb trackjei mellett fel tudta tölteni a szettjét hézagmentesen hol gyorsabb, hol súlyosan lépegető darabokkal. Itt érdemes visszatérni a bevezetőhöz, hiszen pont úgy adta át Youngsta-nak a stafétát, hogy a jellegzetes bristoli dupstep minden jelentős pillanatát képviselte valamelyikőjük. A komor, vartyogó bassline-nal operáló hangzást, vagy a hideg, tech-es vonalat, itt-ott pár vokálmintás trackkel lazítva.

A közönség persze leginkább a mély, lassú és cizellált halfstepet várta, amit jelenleg Youngsta képvisel a leghűebben. Kettő körül kezdődő majd két órás szettjében végre kiteljesedett az, amiért a bristoli hangzást annyian kedvelik. Nehéz ezt úgy megfogalmazni, hogy közben nem hallja az ember a 30 Hz-es basszust a testén. (Egyébként a bennfentesek azt mondták, erre a bulira még külön hoztak le mélyládákat.) Nem elég, hogy a basszus telítettség gyakorlatilag A hagyomány. Talán az lenne az első és legfontosabb jellemző, hogy ez a zene nem okos, hanem zsigerből jön. Hiába tűnik pofon egyszerűnek, pont az benne a legjobb és a legnehezebben megvalósítható, hogy triviálisnak tűnjön, de mégis elementárisan hasson.

 

Youngsta szettjén érezni lehetett, hogy a válogatásának egyik legfontosabb szempontja az, hogy ne csak előremutasson egy zene, akár a felépítését tekintve, akár csupán abban, hogy a természetes lendületen gördüljön előre, hanem van bennük valami egyedi trükk is. Szóval végre valami minőség, valami valóban eredeti, izzadtságszag, erőlködés nélkül, végre profin, semmi hype meg ugrálás, csak a basszus, meg a lassan sorjázó brutál halfsteppek, majd a begyorsuló, szaggató trackek. Jó buli volt, a közönség is azok közül került ki, akik valóban a fellépőkért jöttek, nem csak úgy partyzni. Négykor léptünk le, amikor a súlyosan hullámzó basszustengerből a felszínre bukkant a következő dj, és kezdődött a recsegő drum and bass. Szóval aznap este volt egy kis Bristol Budapesten, aki nem volt ott, bánhatja, mert legközelebbire megint éveket kell majd várni.

 

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Party-Koncert-Feszt

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére