A Quimby letisztul – Kiss Tibi [interjú]

"Túl sok minden érdekel egyszerre"
Azt hiszem, Kiss Tibit nem kell senkinek bemutatni, hiszen a Quimbyt még az is ismeri, aki nem szereti ezt a fajta zenét. Azt azonban már kevesebben tudják róla, hogy az utóbbi években sokkal érettebb művész lett, aki megunta a belvárosi forgatagot, és ha teheti, akkor kerékpárral járja Budapest utcáit.

-Nemrég jelent meg az Ajjajjaj című maxi lemezetek. Követi hamarosan nagylemez is?
-Valószínűleg, de ezt nem tudjuk még pontosan. Nemrég felvettünk pár számot, meg felvettünk régi dalokat is újabb formában, ahogy mostanában a koncerteken játszuk ezeket. Rögzítettünk néhány koncertet is, ebből várható DVD. Készítettünk néhány home video jellegű felvételt, azok is lesznek rajta.  

-A Quimby leggyakrabban nagy koncerteket ad. Nem hiányoznak a kisebb, bensőséges koncertek?
-De, az egész zenekarnak hiányzik. Tervezünk is majd egy budapesti klub turnét. Minden kerületben fellépnénk, de nem tudom, hogy ez összejön-e. Néha szoktunk kisebb klubokban játszani, főleg vidéken. Pont azért, mert azt gondolom, hogy annak a fajta zenének, amit mi játszunk a klubok a templomai, ezért soha nem fogjuk ezt hanyagolni.

-Hogy tudod kezelni a népszerűséget?
-Fura, hogy eddig azt mondtam nincs ezzel problémám. Most már néha előfordul, hogy ideges lesz egy-két rajongó attól, ha nem tudok velük eleget beszélni és ezt nagyon fura megélni. Nem lehet minden egyes embernek megfelelni. Állandóan a pengetőmet akarják elkérni. Azt szoktam mondani nekik, hogy az a gond, én is vásárolom, ráadásul már jobb pengetőket veszek. Ha mindenkinek adnék egyet, lehet itt koldulnék valahol. Ez persze csak vicc. Igyekszem kevésbé reflektorfényben lenni. Egyrészt, azért mert az a műfaj, amit mi játszunk az mindig valahol egy periférikus dolog lesz, még akkor is, hogyha valamennyire népszerű már. Sokan azt kérdezik, hogy mit szólunk ahhoz, hogy mainstream lett a zenekar. Én azt szoktam mondani, hogy nem mainstream lett, hanem az undergroundot szélesítjük, ami viszont egy örvendetes dolog. Nekünk is fura, hogy erre a zenére ilyen sokan eljönnek. Sokkal idiótábbnak tartjuk ezt a fajta produkciót, mint hogy ennyi embert érdekeljen.

-Szerinted a Quimby mitől lett ilyen kiugróan sikeres?
-Vannak racionális okai, és kevésbé azok. Az biztos, hogy elég kitartóak voltunk és sokat tettünk azért, hogy működjön ez a zenekar. Nagyon sok olyan elemi erőn verekedtük át magunkat, aminél becsődölnek más zenekarok. Nagyon sokszor egyáltalán nem kaptunk gázsit, és közben rengeteg költségünk volt. Próbáltuk mindig visszaforgatni és fejlődni. Volt a zenekarban lendület és hit, ami mint a buldózer átment mindenféle szarságon. Ezenkívül alapvetően szimpatikus fejek a muzsikusok. Rengeteget játszottunk és nem adtuk fel. És talán valahol elkaptunk valamit, vagy meg tudtuk érinteni az embereket bizonyos dalokkal. Szóval a lényeg, hogy adni akarunk az embereknek.

-És neked mit ad a zene?
-Ez elég sokrétű. Fiatal korunkban ez a fajta életmód egy ideális állapot volt. Gyakorlatilag kocsmákban és klubokban éltünk. Csak annyi volt a különbség köztünk és a közönség között, hogy felmentünk a színpadra játszani és utána ugyanúgy visszaültünk közéjük. Nekünk ez ajándék volt. Volt egy jó alibink arra, hogy állandóan járjuk az éjszakát. Lehetett vele csajozni, ez egy bizonyos időszakban nagyon fontos volt. Nekem eszembe se jutott más szakmát választani. Az alkotás, a zenélés minden formában örömforrás. Maga az életmód is egy izgalmas történet, mert így rengeteg helyre eljutottunk, olyan kalandokba csöppentünk bele, amik a zenekar nélkül nem történhettek volna meg.

-Van különbség a hétköznapi éned és a reflektorfényben álló között?
-Azt mondták azok a nők, akikkel összejöttem és valamennyire részük lett a magánéletem, hogy általában pozitívan lepődtek meg. A színpad is egy másfajta szerep. Alapvetően egy elviselhető ember vagyok a magánéletben, kicsit eltűnős, és vannak őrületeim. Viszont vannak olyan oldalaim is, amiket magam is nehezen tudok kezelni.

-Keveset szoktál nyilatkozni a magánéletedről. Direkt zárkózol el ettől?
-Valamennyire igen, természetesen. Vannak olyan szférák, amiket kimondottan hanyagolok, mert úgy gondolom, hogy nem tartozik mindenkire. Nyílván ez mások védelmében is történik. Az, hogy magamról beszélek, az én ügyem, de ha belevonok másokat is, az már nem. Meg hát mi az istent beszéljek én erről? Szerintem elég szereplője van a magyar bulvársajtónak, nem hiányzik oda még egy ilyen, mint én.

-Átköltöztél egy csendes budai környékre. Mi ennek az oka? Családot tervezel?
-Ez egy folyamat. Pont erről írtam nemrég egy dalt angol nyelven… akkor van rendben szerintem valaki, hogyha azt a szerepét megtalálja az életben, ami tényleg passzol hozzá. Érezhető az egész zenekaron és rajtam is egyfajta lenyugvás vagy letisztulás. Én mindig a belvárosban éltem és most egy picit kijjebb költöztem. Sőt, lehet, hogy még mennék kijjebb, egy erdő mellé. Nagyon szeretem a belváros forgatagát, csak már jobb oda bejárni. A családra pedig bármikor abszolút nyitott vagyok. Az alkotói munkának van egy része, ami a magányról szól, de szerintem ebbe belefér a család is. Szóval remélem lesz, 14 gyereket szeretnék, minél előbb…

-Minden ember életében vannak dolgok, amik megtörténte nélkül nem lehetne az aki. Rád mi volt ilyen hatással?
-Azt hiszem a komlói életem az utóbbi 5-10 év egyik legmeghatározóbb pontja. Ugyanakkor nagyon sok részlet is van, ami összerakja az embert. Ha már bizonyos kort megélt az ember és van tapasztalat mögötte, akkor azt is látja, hogy mennyi minden van, ami egyes döntéseken múlik. A mai napig gondolkozom azon, hogy milyen irányba haladjak. Nagyon sokszor előjön bennem a képzőművészi én, mi lenne, ha kevesebbet zenélnék…


Kattints, és nézz Quimby koncertfotókat!

-Hogy állsz most a festészettel?
-Nagyon aktívan nem vagyok benne. Sokszor az a problémám, hogy túl sok minden érdekel. Most például festettem jó pár új képet, de egy új technikát alkalmaztam és másznak a képek. Lehet, hogy tönkre is mennek. Nagyon ritkán adok már el képeket, mert nekem is kevés van, sokszor én is csípem őket. Minden korszakból megtartok egyet-kettőt, hogy tudjam, akkor mivel foglalkoztam. A saját tulajdonomban van körülbelül 10 képem, de néha, ha jobb passzban találnak meg, akkor eladok belőle.

-Milyen célok elérésére vágysz?
-Ha beteg vagyok, egy vágyam van, hogy egészséges legyek. Ha egészséges vagyok, akkor pedig jönnek sorban a vágyak. Hihetetlen, de néha ugyanolyan jó érzéssel tölt el, ha elengedek egy vágyat hadd szaladjon. Nincs olyan sok mindenre szükségem már. Most hallottam például, hogy vannak eladó metrókocsik, ilyenekre mondjuk be tudok izgulni. Vennék hozzá egy telket valahol egy tóparton, oda felállítanám a metrókocsit és szobákat csinálnék belőle.

-Úgy látom, nagyon fogékony vagy a történettel, múlttal rendelkező tárgyakra…
-Igen, abszolút. Mindennek akkor van jelentősége a számomra, ha van története. Nem annyira rajongok az újért. Nem csípem az új cipőt, nem csípem az új autókat, meg az új hangszert sem. Azt szeretem, ha mesélnek a tárgyak. Régen nagy lomtalanítós voltam, és ha egy külföldi nagyvárosban járok, akkor biztos, hogy az elsők között elmegyek a bolhapiacra.

-Még két év és 20 éves lesz a Quimby. Hogy változott szerinted a zenekar?
-Ha pozitívan akarom nézni, akkor remélem, úgy érik, mint egy jó bor, nem pedig előbb-utóbb rohad, mint egy gyümölcs. Egyébként korszakok vannak, hullámok. Van, amikor jobban sziporkázik a zenekar, és van olyan, amikor picit nyugodtabb. Mindenkinek vannak mellette egyéb szeretett elfoglaltságai, ezért időnként azokon van a hangsúly, aztán visszatérünk a zenekarhoz. A Quimby örök, mintha hazajárnánk.

-Te most melyik időszakban vagy?
-Nekem percenként is tud változni a hangulatom. Most nagyon várom a nyári szünetet, hogy picit elvonuljak. Lezáródtak a nyári fesztiválok, és egy új időszak jön majd az ősszel, ami szerintem elég munkás lesz. Sokat fogunk próbálni, dolgozni, lesz kis őszi turné is. Tehát nagyon sok minden van fejben, rengeteg ötlet van szétszórva, amiket össze kéne fogni.

-Lesz azért időd pihenni?
-Nem vagyok az a nagy pihenős. Nem tudok megülni vagy kifeküdni a napra. Nekem az a pihenés, ha elmerülök valamiben. Amikor szét vagyok szóródva és túl sok minden érdekel egyszerre, az a leginkább energia leszívós dolog, de amikor rendesen rá tudok fókuszálni valamire, akkor az ugyanúgy pihenést jelent. Ez inkább egy alkotói, izgalmas program a számomra, amiben megszűnik a körülöttem lévő világ. Ez nem pihenés és nem is munka, hanem valahol lebeg a kettő között. Én ezt az állapotot szeretem. Viszonylag kevés jutott most ebből. Nagyon hiányzik, ezért azon vagyok, hogy a jövőt úgy rakjam össze, hogy a legtöbb időt így töltsem.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Zene

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére