1 | 2 | 3

-Egyszerűen csak választás kérdése minden?
-A
mindennapi élet szintjén így jelenik meg. De persze ez továbbra is egy
kapitalista társadalom, ahol a választási lehetőségek nagy része
szolgáltatás, ahol meg kell keresnünk a belépőjegyek és fogyasztási
cikkek árát. A fentebb említett 500 szobás ház azonban alapvetően hat
ki a személyiségünkre, aminek hatására mindezt észre sem vesszük. A
posztmodern ember egészen máshogy viszonyul a szabadsághoz, mint
elődje. Korábban a kényszerek és szabályok levetkezése volt a
szabadság. Ma mindenhol kritika nélkül szabályoknak vetjük alá
magunkat, mert ettől lesz nekünk ott jó – gondoljunk a diszkók
világára, vagy a karriermunkahelyre. A szabadság ma a választék
nagyságát jelenti, hogy mi szelektálhassuk, mikor milyen szabályokhoz
alkalmazkodunk és mikor válthatjuk fel másikra azokat, ha már
kényelmetlenek. Ma a konformizmus az úr, hiszen baromi jónak tűnik
válogatni a szobák között, de ennek előbb-utóbb meglesz az a
visszaütője, hogy képtelenek leszünk válaszolni arra a kérdésre, kik is
vagyunk és mi a valódi egyéniségük…

-Ha nem választunk, akkor mit csináljunk? Költözzünk egy lakatlan szigetre?
-Jó
lenne, ha már itt tartanánk, de egyáltalán a kérdés is csak néhányakban
vetődik fel, ameddig az 500 szobás ház képes elfedni a kapitalista
berendezkedés tényét. Nem csak azzal, hogy a munkahely is csak egy a
sok izgalmas szoba közül és természetes, hogy életünk minden
pillanatában fizetünk. De a szobák között sok olyannak tűnik, ami
mindenen kívül van, például művészkedünk, rombolunk, aztán vannak olyan
szobák, amelyek lázadónak és alternatívnak tűnnek, ahol különcök és
extrém dolgok vannak. Ha a napi táncrendet ezekből állítja össze,
könnyen kelthetik azt a benyomást, hogy az egyén nemet mondott, ám
ettől ő ugyanúgy nem ő lesz, csak a kedvenc szobái. Receptet nem tudok
mondani, de mindig vannak kezdeményezések, amik próbálnak túlmenni ezen
a szinten. Ezek közül azonban csak az lehet sikeres, ami ki tud lépni a
posztmodern álomvilágból, szembe tud fordulni az újkapitalizmussal. A
hasonló kezdeményezések persze nem ott válnak nehézzé, amikor ki kell
lépni a pörgésből, hanem amikor tényleg meg akarom csinálni radikálisan
a saját világomat. Nálunk jelenleg ez jobban megy a krisnásoknak mint a
lázadóknak. Egy biztos. Ma sem lehet a kívülállásnak más jelszava, mint
az elmúlt évtizedekben annyiszor: – Woody Allennel szólva – azt nem
tudom, mit akarok, de azt biztosan tudom, hogy mit nem. És innen nézve
azért minden sokkal egyszerűbb…

-Előadásában felvázolt
négy sci-fibe illő víziót, amelyekkel kapcsolatban azt állította, már
mindegyik átalakulásban nyakig benne vagyunk…
– Ez négy
hatalmas változás, amelyeket a technika fejlődése idéz elő. Az első az
információs társadalom létrejötte: az a helyzet, amikor a gépek és
programok mondják meg mit tehetünk, tőlük függünk, hozzájuk kell
alkalmazkodnunk majd. Már a számítógép szoftverek esetében is ez a
helyzet, de a hétköznapi robotok kora hoz majd áttörést: a robotportás,
vagy a háztartási robot. A második a „virtuális valóság” létrejötte:
amikor nem létező dolgokat létezőnek tudunk érzékelni. A
computerjátékok szerelmesei tudják, milyen hatalmas a
beleélő-képességünk, hogy tényleg Sztálingrádnál tudjuk érezni
magunkat, vagy a világbajnokság döntőjében. Megkezdődött azonban az
agystimuláció végtelen lehetőségeinek kihasználása, ma már van olyan
készülék, amely segítségével kezünket kinyújtva egy téglafalat érzünk,
ami nincs is ott. Mi lesz, ha a virtuális élmény teljes lesz és
szimulálni tudja a valóságot, megjeleníteni mását? A harmadik a
cyborg-kultusz: a gép és ember összeszerelése. A plasztikai műtétek és
más beavatkozások szupermenekké tehetnek minket, vagy éppen csak
megszerelhetnek, hogy több száz évig éljünk. Milyen lesz az a világ,
amiben ez lesz a normális? Végezetül ott van a genetikai forradalom,
ami megsokszorozhatja az emberi fajt, létrehozva egészen más embereket
is – például érzelem nélküli szuperhatékony lényeket…

-Ezeket még hallgatni is félelmetes…
Pedig
valószínűleg nem kerülhetjük el a gyökeres változásokat ezeken a
területeken – és nem nehéz belátni, hogy már ma is napról napra
megváltozik hatásukra a világ, amiben élünk. Nézzük csak meg, hová
jutott a tökéletes test kultusza – már a férfiak is plasztikai műtétek
millióin esnek át. De persze a dolog akkor válik érdekessé, ha a
gondolatkísérletek szintjén továbbgondoljuk következő évtizedeinket. Mi
lesz például, ha egy iskolásnak meg lesz otthon saját osztálya
„virtuálisan”, s tanulás után egy készüléket fejére téve teljes
valóságos érzékelésben tömegmészárlást rendez közöttük, legyőzi őket
fociban, mindenki őt sztárolja, vagy meztelenül nézegeti az
osztálytársnőket? Bizony ezután komoly problémákat vet fel, milyen lesz
másnak találkozni velük, vagy akar-e egyáltalán az igaziakkal lenni
valaha még…

1 – Ez nem sci-fi, már a valóság
2 – Szexuális forradalom
3 – 500 szobás ház az egész világ