2003. augusztus 28 - szeptember 21.

4. ARC kiállítás és videoverseny

A képtelenség és arctalanság ellen!
Toscani (a Benetton egykori tanácsadója szerint) a reklám- szakemberek nem tájékoztatnak, nem gondolkodnak el a vállalat társadalomnevelő szerepén, amelytől pénzt kapnak. Hátborzongató, hogy a közlésre szánt köztér százezerszer nagyobb mint a New York-i Modern Művészetek Múzeuma vagy a párizsi Beaubourg. Ez hatalmas múzeum, ahol a gagyi helyett művészek alkotásainak lehetne helyet adni.

Az ARC formáció megpróbálja bebizonyítani, hogy az óriásplakátokon nem feltétlenül a gagyinak kell megjelenni. Augusztus 28-án Djoliba, Ando-Drom és Yonderboi koncertekkel nyitották meg negyedik alkalommal az ARC kiállítást a Felvonulási téren.
Idén több kategóriában írtak ki pályázatokat: reklámgrafikusok, ügynökségek, képzőmuvészek, szakmai körön kívül dolgozó civilek. Kategóriánként külön zsűri bírálta el az alkotásokat. 1344 beérkezett alkotás közül 74-et állítottak ki a megszokott helyszínen. A zsűrikben helyet foglaltak például Bakos Gábor (ARC képzőművész), Fatér Barna (ARC képzőművész), Kapitány Iván (filmrendező), Szabó Dezső (képzőművész), Báron György (filmesztéta), Babarczy Eszter (publicista), Vajda Péter (operatőr), Angel Judit (műkritikus) és számos civil szervezet is. A díjazás összege ez évben elérte a 8,3 millió forintot.

A 2003-ban kiállított plakátokon megjelent a szegénység, állat- védelem, politika, fiktív és valós termékek hirdetései kicsit más megvilágításaban, szex, football-huliganizmus és új témaként (sajnos aktualitásuk miatt) a háború és a valóság-show. A zsűri úgylátszik válogatósabb lett, és kevesebb – a megvalósítást tekintve – alig értékelhető alkotást választott be. A videoversenyen idult pálya- munkák vetítései kis konténerházban zajlottak, melyek között láthat- tunk videoklippet, home videót, animációs filmet is, de mindegyiket 1-1 percben. Egyértelműen a humoros és szépen kidolgozott alkotások élveztek előnyt a zsűrizések során, kisebb számban a komoly gondolatot megfogalmazó plakátok és videók. Összességében változatos és érdekes kiállítás volt idén is az ARC, minden évben színvonalasabb, igényesebb művekkel. Kötelezővé kéne tenni a reklámszakmában dolgozóknak a részvételt, valamint ki kéne szórni a gagyigyártókat a grafikai és reklámstúdiókból!

MŰVÉSZETI ALKOTÁSOKAT AZ UTCÁRA! MOST!

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Képző

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére