2017: rekord a brit mozikban

A Star Wars: Az utolsó Jedik és A szépség és a szörnyeteg című filmek rekordmagasságba lendítették a brit mozis bevételeket tavaly.

Az Egyesült Királyságban és Írországban már harmadik éve rekordmagasságokban jár a mozik bevétele, a tavalyi ismét meghaladta az előző évi bevételt. 2017-ben 3,6 százalékkal többet költöttek a mozinézők a filmekre, mint 2016-ban, s így a bevétel elérte az 1,38 milliárd fontot (483 milliárd forintot).

star wars

A legnagyobb bevételű filmek listáját a Star Wars: Az utolsó Jedik vezette, az új epizódra több mint 73 millió fontért vettek jegyet a brit és ír nézők. A szépség és a szörnyetegre 72,4 millió fontért (25 milliárd forintért) váltott jegyet a közönség.

A legnépszerűbb brit film Christopher Nolan Dunkirk című második világháborús drámája lett 56,6 millió fontos (20 milliárd forintos) jegyeladással.

A legtöbbet kereső filmek listáján a Gru 3. és A galaxis őrzői 2. került még az első öt közé 40 millió font feletti jegybevétellel. A másik nagy brit közönségsiker a Paddington 2. volt, amely 39,3 millió fontot (13,7 milliárd forintot) keresett a mozikban.

A BBC News beszámolója szerint tavaly mintegy 170 millió mozijegyet adtak el Nagy-Britanniában és Írországban, a jegyek átlagára 8 font volt.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Film

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére