Bejegyzések a december 7th, 2011 napon

  • Kaiser Ottó kiállítása a Párisi Galériában

    December elsején nyílt meg a Párisi Galériában rendezett első fotókiállítás, méghozzá Kaiser Ottó fotóművészé. A Galéria október közepén nyílt és az Andrássy úton ad helyet a fotóknak. A Rodin szerelme című tárlat megnyitóján Tunyogi Henriett táncosnő és férje Vásáry Tamás zongoraművész is tiszteletét tette, a vendégek között pedig még Havas Henriket is felfedezhettük.

  • Eklektikus űr kaland a Spacesh!t-tel

    Egy pécsi csapat, egy szürreális album és a tehenek csatája az idegenekkel… A Spacesh!t két tagjával, Derrick-kel és Bobbal a hamarosan debütáló Plan at Earth – Watch for the Fight Scene Between the Alien and the Cow című lemezükről beszélgettünk az együttes budapesti központjában. Ezen kívül arra is fény derült, hogyan indult a zenekar pályafutása.

  • Dizájntáskák utcai reklámplakátból

    Pont Mikulás volt, amikor a Medence Csoport Pipa utcai műhelyboltjában jártunk Petykával, a Budapest Avantgarde bloggerével: ez az a hely, ahol újrafelhasznált anyagokból táskákat, szatyrokat, miegymást készíthetsz szakemberek segítségével, mint egy látványpékségben. A most nyílt műhelybolt érdekessége, hogy minden nap lehetőséget kap a lelkes közönség arra, hogy a régóta működő workshopok analógiájára vegyen részt saját tárgya elkészítésében, aminek végcélja egy saját ízlésvilágot tükröző, egyedi produktum elkészítése. Ehhez kapcsolódott be most a műhelybolt, ahol további kiegészítőkkel, plusz alkatrészekkel lehet egyedivé varázsolni a molinóanyagból varrt táskákat, tárgyakat. A szokásos workshopokkal szemben itt előre elkészített fazonokra vágott molinólapokból, sokféle kiegészítőből tudunk komponálni magunknak egy egyedi darabot.

  • Idén is N6N7, Budapest legnagyobb téli fesztiválja

    Idén  harmadszorra: Negyed6Negyed7 fesztivál a VI. és VII. kerüleben! Budapest legnagyobb téli kulturális fesztiválja hanuka nyolc napján a zsidónegyed közösségi tereinek, szórakozóhelyeinek és kulturális központjainak együttműködésében jön létre. Mintegy húsz szórakozóhely, kulturális központ, étterem és galéria fogott össze, hogy nyolc napon át kiállításoknak, színházi előadásoknak, filmfesztiválnak és zenei programoknak adjon helyet, hogy méltóképpen ünnepeljük a fény közös ünnepét!

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!
lap tetejére