Bejegyzések a október 24th, 2011 napon

  • Soulterraz Crew, a buliszerviz [interjú]

    A Soulterraz Crew egy buliszervező csapat. Két oszlopos taggal, Oba Gáborral és Tóth Istvánnal, becenevén Bubuval. Leginkább minimal techno partykat szerveznek a nagyközönségnek, és mostanában egyre több teltházas bulit csinálnak. Arról mesélnek most, honnan indultak, merre tartanak, és mit szeretnének elérni a magyarországi viszonylatokon belül.

  • Fülbevaló: heti zenészpletykák (elképesztő)

    A zenészvilágban minden héten előfordulnak furcsaságok, mostanában például John Lennon foga; de az Oasis újjáalakulása is szóba került, Chris Martin pedig saját szövegeit tartja rossznak. Wales-ben új zenei díjátadót rendeznek, és ismét értesülhetünk új lemezek megjelenéséről is.

  • San Franciscotól Woodstockig: plakáton

    Az amerikai rockplakát aranykora című kiállítás, mely időben az 1965-1971-ig tartó, a rock hőskorának mondható időszakot öleli fel, egy volt diplomata régi álmaként valósulhatott meg az Andrássy úti KOGART-házban. Többszáz nyomtatott, eredeti plakát mellett korabeli relikviák, fellépőruhák és hangszerek is láthatók, s az kuriózum számba vehető kiállítás apropóján néhány izgalmas eseményeket is szerveznek az amerikai rockplakátok köré.

  • Klippremierek a héten: Britney és WSOTW

    Ezentúl heti rendszerességgel mazsolázunk az éppen aktuálisan felbukkanó videóklipek között, mind magyar, mind külföldi tekintetben, stílusbehtárolás nélkül. S hogy a lejjebb megszólaló Britney-t idézzük: élvezzétek!

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!
lap tetejére